Etiopitekusz avagy a kolduló tenyér

Mai vendégbloggerünk Eszter, aki szintén elég sok országban megfordult.  

A teljes írást a blog alján levő linkre kattintva olvashatjátok el.

By ModernNomád, 2011. április 5. kedd

Gondolom lassacskán otthon is szépre fordul az idő. Itt Etiópiában továbbra is dúl a hőség. Bár már 5-6 hete barangolom ezt az országot, még mindig tartogat újdonságokat. Délről Kenyából léptük át a határt, így először az Alsó-Omo völgyet derítettük fel. A deli rész a változatos törzsekről- “érintetlen” kultúrákról szol-, míg az északi részen az őskeresztény történelem után kutathat az utazó.
Miután még csak a deli részről vannak készen montázsok, így erről írok. Várakozást meghazudtoló néhol teljesen új kibetonozott utakkal találkoztunk, ami észak-Kenya után eléggé meglepő volt. A stoppal csak néha-néha ragadtunk be egy kicsit, nem voltak napokig tartó várakozások, viszont érintetlen törzsek sem.. Continue reading 'Etiopitekusz avagy a kolduló tenyér'»

 

 

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

A padló

Fecundus Balbus kalandjai folytatódnak...

 

 - Vágjátok ki az erdő legnagyobb fáját ezzel a heringgel! - hangzik el a Gyalog galopp című eposzban. Nos, engem is valami hasonló kihívás elé állított az első önkéntes munkám. Kezdetben egészen egyszerűnek tűnt a feladat. Egy öt méter átmérőjű, nyolcszögletes padlózat készítése, egy már meglévő, szintén nyolcszögletű nyitott pavilonba. Az építmény egyébként tíz méter átmérőjű, az itt, erre a célra leggyakrabban használt eukaliptuszfa vázzal, és a szalmatető helyi megfelelőjével, ami a nagyon sok fajta kókuszpálma egyikének leveléből készül.

Tapasztalatlanságom okán túlságosan nagy lendülettel vetettem magam a projekt megvalósításába, így a második hét végére, miután bejártunk legalább tíz madeireira-t, azaz fakereskedést, és Evelyn, a vendéglátóm végre kiválasztotta, hogy milyen fát szeretne, lefutott két-három kört az alapozással kapcsolatban, hogy a végén az eredeti megbeszélés szerint csináljuk, már meglehetősen kimerültem. Bár a megállapodásunk szerint heti 25 óra munkával tartozom a szállásért és koszttért, ennél jóval többet teljesítettem. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy megfelelésben voltam, másrészt annak, hogy vendéglátóm az a típusú ember, akinek nem okoz gondot, hogy kérjen, és kérjen, és... Ez egy karakter, akit jól ismerek. Nem jobb, vagy rosszabb a többinél, egyszerűen tudni kell nemet mondani nekik. Ez alapvetően nehezebben megy nekem, az új környezet, a megfelelés pedig még inkább nehezítette a dolgom. Kezdtem magamra és a környezetemre is haragudni. Csalódott voltam/vagyok azért is, mert azt gondoltam, a Workaway inkább kínál humanitárius munkákat, mint a mostanihoz hasonló profit orientált vállalkozásokat.

Na! A harmadik hét elején végre megérkezett a padlózat alapjához szükséges faanyag, én pedig ott álltam egy heringgel a kezemben... Korábban is tapasztaltam már, hogy emberek azt gondolják, faipari munkát a térdünkön végzünk a sufniban rozsdásodó életlen fűrésszel és kalapáccsal. A helyzet viszont az, hogy nem megy gépek nélkül.

Három napba telt, amíg kiderült, hogy itt nem tudunk gépeket bérelni. Donna Evelyn, ahogyan a helyiek szólítják, ráadásul nem tudta az általam igényelt gépek nevét (gérvágó, felső-maró, dekopír- és körfűrész, stb.), ezért képeket töltöttem le a telefonomra, és azt mutogattam az üzletekben. Sikertelenül.

Ekkor bukkant fel a színen Ademir, a hatvan körüli helyi önjelölt művész, aki máskor is szokott segíteni itt a birtokon. Egy asztalos barátjától kért kölcsön egy gérvágót, és egy felső-marót... Gondolom aki nem ért hozzá annak ez semmit sem mond, szóval maradjunk annyiban, hogy nagyban megkönnyítette az életemet. Szintén a semmiből tűnt fel Marcio, a bivalyerejű fiatal, fekete srác. Megnyugtató volt olyanokkal beszélni (Ademir kicsit beszél angolul), akik nagyjából értették, hogy mit szeretnék csinálni. Ademir lazasága, "Ah, it's not a big job..", és Marcio ereje, amivel az ötven kilós cementes zsákot úgy emelte, mint egy tollpárnát, engem is megnyugtatott. A csapatot erősítette meg Jhonatan, aki szintén a Workaway-en keresztül került ide. Ő is brazil, az ország déli részéből érkezett.

Innentől egy dolog lebegett a szemem előtt, időben befejezni. Ugyanis szűk két héten belül, már egy összejövetelnek adna otthont a pavilon. Hosszú napokon keresztül dolgoztam napkeltétől napnyugtáig, el is készültem. Záróakkordként az építmény közepének kialakítása maradt. Azt találtam ki, hogy egy korongot készítek, ami forgatható, így két különböző mintával is díszíthető. Ennek kapcsán természetesen újra Ademir neve merült fel, hiszen ő a művész.

Az egész projekt legélvezetesebb része volt, ennek a záródarabnak az elkészítése. Lévén, hogy Ademir műhelyében csináltuk, őt is közelebbről megismerhettem.

Hatvanhárom éves, két lánya és egy fia van, egészen pontosan két fia, mert ötven évesen összehozott még egy csemetét, de vele nem tartja a kapcsolatot. Kétszer volt nős, most éppen egyedül él. Ötvenöt évesen kezdett el fával foglalkozni, addig repülőgépeket szerelt, később mammográfiás berendezéseket. A környezetét és műhelyét elnézve, remélem soha nem találkozom olyan műszaki berendezéssel, amihez köze volt. A műhelyében elképesztően nagy rendetlenség van, amit ijesztően lerobbant szerszámok és a mérhetetlenül sok lom elegye képez. Természetesen a Feri nagypapájának gyűjteménye nemzetközi szinten verhetetlen, bár a használati-, és műtárgyakat Ademir is szemétből guberált darabokból tákolja össze. E mellett szeret énekelni. Jó hangja van, elénekelte nekem a "My way"-t.

Gyökeres ellentéte annak, amit Dániában, Middelfart közelében láttam az egyik CouchSurfing-es vendéglátómnál. Ő egy kislányát egyedül nevelő lány volt, aki miután felhagyott a tetoválással, scrapbook készítéssel kezdett foglalkozni. Biztosan van irodalma ennek a dolognak, nekem annyi jött le belőle, hogy ez valamiféle emlékkönyv. Nagyon tetszett amiket csinált. Inkább voltak ezek egészen eklektikus képek, némelyik egy triptichonra emlékeztetett, mint könyvekre, vagy füzetekre. Nos, az ő műhelyében viszont olyan múzeumot idéző tisztaság, rend és rendszer uralkodott, amit már ő maga is kényszeresnek tartott.

Ittlétem során már többször eszembe jutott, hogy az európai kultúrában annyira domináns rendszerelvű gondolkodás valóban helyes irányba mozdítja-e világunkat? A természet maga ugyanis nem törekszik semmiféle rendszerbe illeszkedni. Mi képzünk kategóriákat, hogy le tudjuk írni, meg tudjuk fogalmazni azt. Tulajdonképpen a fentebb taglalt munkában is azért éreztem magam kényelmetlenül, mert nem működtek az általam megszokott klisék. A megrendelt 2 cm vastag deszka csak 16 mm, nincsen gépkölcsönző, amit másnapra ígérnek, az csak a következő héten érkezik meg... Én nem ehhez vagyok szokva. Kiderül, hogy a rendszer amelyben éltem csak bizonyos földrajzi koordináták között érvényes, én pedig itt állok kétségbeesetten és az aggodalmaskodásommal feleslegesen fecsérlem az energiámat arra, hogy irányítani próbáljak valami olyasmit, amit nem lehet.

Ehhez képest Ademir kitalált egy egészen klassz mintát a korongra, és a csavarhúzóból köszörült vésőjével, a rozsdás marókéseivel, meg is csináltuk azt. Semmi sem fut pontosan az előrajzolt vonalak mentén, egyes részletek kicsit nagyobbak, mások kisebbek, sok helyen elnagyoltak, valahogyan mégis elkezdtem látni a szépséget ebben a természetet inkább idéző rendetlenségben, miközben szívószállal kókuszvizet szürcsölgettünk a verandáján egy frissen felnyitott kókuszdióból.

2013.09.17.


folyt. köv......

a blogot a berekinyaralas.hu támogatja

ha tetszett, oszd meg

Hazajáró | Salgó vára

Mai vendégbloggerünk a koos.hu építészeti szakportál. Magyarországi turista célpontjai közül mutatunk be néhányat heti - kétheti rendszerességgel. Köszönjük Miklósnak a lehetőséget!

Somoskőről visszatérve az úton balra fordulva egy másik zsákfaluba juthatunk, Salgóbányára. A hegyek között vezető néhány kilométeres szerpentin után a völgyben elénk tárul a falu és a vár látképe, amely uralja a völgyet. A várhoz vezető úton jól ki van táblázva, a végén egy elég tágas parkoló található.  Innen vezet az út a pár száz méterre lévő várromhoz, amely a Medves-fennsík 625 méteres kiemelkedésére épült a tatárjárás után (1241-42).

Olvassák Andrási Zsolt barátomat, a Hazajáró vendégbloggerét: 

De miért rom? Értelmszerűen, ha Nógrád, akkor megemlíthetjük a Kacsics-családot, akik a környék urai voltak, aztán Csák Mátét ugyebár, akinek előbbiek behódoltak, aztán Anjou Károly mindent vitt ugyebár…

1544-ben a törökök furfanggal foglalták el, méghozzá úgy, hogy a szomszédos Boszorkánykőre felvontattak egy “ágyúnak látszó” tárgyat. A vár védői reggel erre a látványra ébredtek és a törökök követeinek első próbálkozására megadták magukat. Amikor levonultak a várból, akkor látták, hogy az ágyúnak látszó tárgy egy nagy fatörzs volt kerekeken, úgyhogy elég könnyen adták magukat.

1593-ig tartott a török uralom, amikor is a királyi sereg felvonult ellene. Az ágyúkkal gyakorlatilag rommá lőtték a várat, így a törökök feladták. A bevonuló katonaság a maradékokat is megsemmisítette, úgyhogy majdnem 400 évre az enyészet vette át a terepet, az 1980-as években a restaurálás mentette meg a teljes megsemmisüléstől.

A romhoz erdei út vezet, elvileg valamilyen kijelölt kerékpáros túraútvonal is ott vezet, bár bringással nem találkoztunk. Kellemesen elérhető útvonal csak a legvégén válik meredekké. A vár rom. Se belépőjegy, se semmi – ezt nem is ragoznám, megtettem korábban.

A külső várból egy lépcsőn lehet feljutni a várba, a toronyba illetve a belső vár teraszára. A torony, amely korábban lakótorony volt, amelyet 1938-ban turisztikai célzattal kilátóvá alakítottak. A kilátás pazar. Észak felé Somoskő látványa uralkodik, a szomszéd vár, lenyűgöző, hogy ilyen közel vannak egymáshoz.

Olvassák tovább a lenti fotóra való kattintással!

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Sri Lankai történet - 3. nap

mai vendégbloggerünk
kinek írása ide kerül
egy lány, kinek ruhája sárga
aki épp a világot járja


Január 14, 2014

Meegalewa
Röstellem magam, amikor megtudom, hogy Samanthéék reggel 6 óta ébren vannak.
Jetlagem egyáltalán nincs, az időeltolódás csak 3 és fél óra. Megszemlélem a környezetem, egy nagy házban vagyok, ami tulajdonképpen üres.
Az emeleten van a szobám, kis takaros. Mindig elterveztem amikor Ázsiából hazajöttem, hogy az otthoni ágyam köré teszek majd baldachint mert annyira tetszik. Igaz, itt szúnyoghálónak hívják, de attól még szép.
Ha hanyatt fekszem az ágyamban, a tetőcserepeket látom. Nálunk ez a szoba a padlás lenne, de itt laknak benne. Egy- két gyíkocska be is jön néha, szaladgál a falon, majd kimegy. Ezen az emeleten van még Samanthéék szobája, ahol négyen alszanak és egy fürdőszoba. Van angol vécé, természetesen a papírt itt sem dobjuk bele és van egy cső, ami a zuhanyzáshoz szolgáltatja a vizet. Ami hideg. Mondjuk ebben a melegben még jól is esik.
Félve lemegyek a földszintre ahol az élet jeleit hallom. Úgy várnak már, mint a messiást. Délután fél 1 van. Megterített asztalon szalvétával letakarva vár rám az étel, ami a reggelim. Anousha, Samanthe felesége nagy gonddal készítette el nekem. A menü: rice and curry. Egy tál rizs és kis tálkákban mindenféle földi jó. Ezt úgy eszik, hogy a rizs köré kis adagokban szednek a tálkákból a tányérra, majd kézzel jól összedolgozzák és kézzel elfogyasztják.

Rice and curry

Az hogy csípős, az alap. Ha nem csípősen kéred, akkor is csípős. Ha csak kicsit csípősen kéred, akkor alig bírod megenni, és csípősen pedig egyszer sem mertem kérni. Persze ők csak nevetnek ezen, és sajnálkoznak: nagyon csípős? Ó szegénykém! De ennyi.

Ebéd után körbe vezetnek az udvaron, meg a ház körül. A ház földszintjén a konyha van, meg egy nagy nappali, de az üres. Bútor nincs benne.
Van még itt is egy fürdőszoba taposós vécével. Ezt ők használják. Az udvar tele van kókuszpálmákkal, amiről naponta egy kókusz biztosan leesik. Ebből ételt főznek, olajat sajtolnak, és egyéb dolgokat készítenek.

Konyha

Az udvar

Csodálatos ez a béke és nyugalom. Ezek az emberek nem sietnek soha sehova. Csak úgy vannak. Mindenki mezítláb jár mindenfele. Amikor kimerészkedünk Samanthe szülei házához, a helyiek nagyon megbámulnak engem. (Még mindig mindenki nagyon pici!) Van olyan is, aki hozzám mer szólni. Amikor megtudják, hogy egyedül utazom és ráadásul még férjem sincs, akkor egy pillanatra megáll a kommunikáció, de aztán megy tovább. Biztosan állíthatom, hogy jelenleg, én vagyok az egyetlen fehér ember a faluban. Samanthe apukája gyógyfüveket árul. Némelyeket ezek közül a közeli dzsungelben szerzi be. A délután folyamán kocsiba pattanunk és átmegyünk egy közeli faluba bébiszittert interjúztatni.
Samanthe testvére keres bébicsőszt kisbabájához ezért visszük a nagymamát is . A nagymamának mindenképp ott kell lennie, mert rajta áll vagy bukik a dolog. Ha neki pozitív megérzése van a bébiszitterrel kapcsolatban, akkor az majd biztosan be is fog válni. Mert ő tudja. Ha jól értettem, az árban nem tudtak megegyezni, így ez a találkozó csak nekem zárul pozitív eredménnyel, hiszen tanúja lehettem egy bébiszitter interjúnak, egy helyi édesség készítésének (Walithalapa), láttam, ahogy a rizst szárítják (itt a rizs neve paddy) és látogatást tehettem egy másik házban is.





Ezután sétát teszünk a környező földeken.. Chillit, tököt, paddyt termelnek errefelé. Hazafelé fehér zászlók sokaságát látom az út mentén, Samanthe elmondja, hogy itt meghalt egy öreg néni, akit kígyó mart meg. Sri Lankán a halál színe a fehér, a temetésen is fehéret viselnek, ezért vannak kitéve a zászlók, hogy az emberek tudják, hogy itt van a halottas ház, ha valaki tiszteletét szeretné tenni.
Meegalewa egy kis falu, kb. 2000 család él itt. Az emberek jövedelme főleg a növénytermesztésből teremtődik meg. Többen innen a Közel Keletre (pl. Doha) mennek dolgozni (házvezetőnő vagy építőmunkás), a nagyobb jövedelem reményében, vagy nagyobb városokban dolgoznak. Ezen a vidéken nem jellemző a nagy család, általában 2 gyerek van egy családban. Nagy a gyerekek taníttatásának jelentősége, általában mérnök vagy egészségügy a főbb érdeklődési területek. Az itt élők javarészt buddhisták.

Paddy amerre a szem ellát

Meegalewa

Meegalewa utcakép

Meegalewa

Este rengeteg papagáj lepi el a kókuszpálmákat az udvaron, annyira hangosak hogy nem lehet tőlük megmaradni. Megint kiadós vacsorát kapok, és hamar lefekszem. Egy napot még biztosan maradok.
A mai nap érdekessége az, hogy az itteni emberek nem ejtik a pé betűt. Az istennek sem bírtam rájönni hogy mi az a pis. Ilyen pis, olyan pis. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azt mondják, hogy fish (hal).


folyt. köv......

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Sárkányok pedig vannak

Így NŐNAP előtt valamiért JETI egy korábbi írása jutott eszembe..... :-)

2011. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK

Sárkányok pedig vannak

Komódóra és a környező szigetekre mindig szívesen térek vissza.

Miért is?

Kilátás a floreszi szállásról:

Hajóra szállunk és máris feltűnnek a meseszép partok,

Miután kiörömködtük magunkat, ismét útra kelünk és kikötünk Rincán.

A kikötőben feltűnik az első sárkány,

Haladunk a nemzeti park központja felé,

Becsekkolás után a konyha mellett szexelő sárkányokat fotózzuk,

Elindulunk az 5 km-es szigetkörre és hamarosan sárkányfészekhez érünk,

fél óra séta után bivalyt fedezünk fel a vízmosásban,

és jé ott egy újabb sárkány.

Leülünk egy kőre és figyeljük mit művel.

Innen kicsit felfelé haladunk, de már van panoráma is, először a környező dombokra,

majd a tengerre is.

Visszatérünk a hajóra, belakomázunk és megállunk sznorkelezni a közeli szirtnél.

Körbeússzuk a szirtet és megcsodáljuk a bámulatos víz alatti világot,

majd megcélozzuk Komodót.

Épp naplementére érünk oda,

Az éjszakát a hajó tetején töltjük és annyi csillagot látunk, mint még soha. A felkelő nap ébreszt, reggeli fürdés, 1 óra hajókázás és kikötünk Komodón.

Kapunk helyi vezetőt, aki sokat mesél az itt élő növényekről, amik nagy része gyógynövény vagy  pálinka alapanyag, de akár háztető is készülhet belőle.

-          Mi ez a zaj? – kérdezzük tőle.

-          Csak a kakaduk. – feleli vigyorogva.

Madarakból nincs hiány errefelé, láttunk még zöld galambot

és sok ittélő fajt, de őket sajna takarták a lombok.

Haladunk az erdőben és Timor szarvasra figyelünk fel,

Ő nem fél tőlünk békésen legelészik, mintha itt se lennénk.

Kicsit később a vezetőnk rámutat egy kiszáradt fa törzsére, amin épp kis sárkány napozik.

Mivel ők kannibálok ezért, amíg el nem érik a megfelelő méretet, addig fákon tanyáznak és rovarokat esznek. 4-5 évesen lejönnek és biztonságban vadászhatnak. Útközben több helyen vadorchideákat is megpillantunk,

majd elérünk az etető helyre. Komodó szigetén régen rendeztek a turisták örömére vérengzéseket. Kikötötték a kecskét az egyik fára, a jajveszékelését meghallotta a sárkány és a turisták nagy örömére szétcincálta mindenki szeme láttára.   

Mára szerencsére ez TILOS!!!

Felkapaszkodunk egy magaslatra és hihetetlen szerencsében van részünk, újabb sárkány fekszik a fűben.

Majd a kilátópontról fotózzuk az öbölben vesztegelő hajókat .

és a csodálatos partokat

Rövidke séta után visszaérünk a büféhez, persze itt sincs hiány sárkányban. Pedig állítólag már nem etetik őket, ki tudja.

Elbúcsúzunk a vezetőnktől és a parton sétálunk vissza a hajóhoz, mikor kis híján belebotlunk egy a tengerparton grasszáló sárkányba.

Séta közben kellemesen leizzadtunk, visszatérünk a hajóra és már alig várjuk a fürdést, begyujtjuk a motort

és egy óra múlva már a Pink-beachen lubickolunk a halak között.

Kiúszunk a partra, és tényleg rózsaszín a homok,

majd jöhet a jól megérdemelt pihenés.

Korallban itt sincs hiány, sőt még tintahalat is látunk.

Visszaúszunk a hajóra és kiadós ebéd után, megcélozzuk Kanawa szigetét, de útközben megállunk a Manta Pontnál, eleinte sehol 1 Manta, beugrunk a vízbe és a hajókötélbe kapaszkodva húzatjuk magunkat, színes halak, pompás korallok, újabb teki, de sehol a rája.

Visszaszállunk a hajóra és nézelődünk, amikor az egyik hajósunk kiszúrja a Mantát, ismét ugrás, de továbbra se látjuk

- Jobbra előttetek van! -üvöltenek a lányok a hajóról.

És tényleg, amíg élek nem felejtem.

Késő délután érünk Kanawára,

A korallok teljesen épek és kristálytiszta a víz.

Délután kis séta a szigeten,

sziklás részen,

homokos parton,

kagylók között,

majd naplementében.

Este pedig csapunk egy laza bulit a hajón.

Reggel ismét úszásra vetemedünk, ezúttal tűzhalat,

óriás kagylót,

tengeri csillagot,

bébi homárt,

kisráját

és persze teknőst is látunk.

Megreggelizünk, megállunk 2 lakatlan sziget partjainál és visszatérünk Floreszre.


Köszönet Pogonyi Tibornak a vízalatti felvételekért és a Mantás videóért.

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

ha tetszett oszd meg