Következzen Jeti újabb kalandja Indonéziából.
5 napunk a festői Mangkur Kodong Bungalóban
Reggeli után szóltam, hogy fizetünk és szükségünk volna fuvarra a szomszéd szigetre. Hamarosan megjelent egy nőci, aki szerette volna elkérni a mantales árát. Meglepetten néztünk. Miután közöltem vele, hogy tegnap már kifizettük, ő mérgesen visszament a kunyhóba. A biztonság kedvéért a szomszéd szigetre való átkelés kifizetését már dokumentáltuk.
A sziget elhagyása is kicsit nehézkesen ment.
Először meg kellett keresni a kapitányt, utána üzemanyagot szerezni, aztán jöttek értünk.
Természetesen a kapitány most sem egyedül jött, hozta két haverját is. Összekaptuk magunkat, beültünk a csónakba és elbúcsúztunk ettől a paradicsomi helytől.
A Lumba Lumba (delfin) nevű panziót néztük ki a szomszédos szigeten. A kapitány kettesbe kapcsolt és csak úgy szeltük a habokat. Már közel jártunk a parthoz, amikor elkezdtek faggatni minket, hogy merre is van ez a szállás. Nyilván halványlila sejtésünk sem volt róla. A sziget nem túl nagy, először megálltunk a Kri Eco Resortnál, de persze ők sem tudták. Aztán a YenKoranunál és ők már a sziget másik oldala felé mutogattak. Lenyűgöző homokos partok mellett haladtunk, amikor a sziget spiccénél feltűnt egy álomszép hely.
Azt hittük ez az, de nem. Pár perc múlva néptelen parton kötöttünk ki, voltak ugyan bungalók, de sehol egy emberfia. Jól van, hát sebaj. Visszavitettük magunkat az előző helyre és mennyire jól tettük. Ekkor találtunk rá a Mangkur Kodon Homestayra. A parton feltűnt egy fehér ember, odarohantam hozzá és kifaggattam. Ő német a feleségével vannak itt 5 napja és nagyon jól érzik magukat. Jó a kaja, kedvesek a vendéglátók és világbajnok a házi zátony. Megkerestem Raymondot a tulajt. Van szabad bungaló és még olcsóbb is, mint a Mambefor (300 000 rúpia/fő/nap). Andinak segítettem kipakolni a csónakból és rámutattunk az egyik bungira, hogy őt szeretnénk.
Jött is Lucky, a tulaj tesója és kitakarította nekünk az üresen álló kunyhót.
Addig minket leültettek az étkezőbe. Csodáltuk a partot és hallgattuk a madarakat, amikor zajra figyeltünk fel. Hatalmas robaj, a kutyánk ugat és rohan. Mint kiderült varánuszt látott és felkergette a mellettünk lévő kókuszpálmára.
Jóformán még fel se eszméltünk, amikor hozták az ebédet.
Na ez már igen. Leves, sült zöldségek, tészta, halacska és főtt tojás. Mire végeztünk az ebéddel a szobánk is elkészült. Délután lazulgattunk
és sznorkeleztünk, de akkor még nem találtuk meg a szép részeket.
Átsétáltunk a szomszédos partra ahol a YenKoranu bungaló van. Elsőként a háziak kunyhója mellett haladtunk el. Áram csak este hattól van, de amikor a kedvenc szappanoperájuk megy, akkor azért beüzemelik az aggregátort.
Kiértünk a szállásunk területéről és hamarosan temetőnél találtuk magunkat, hát kissé szokatlan a helyi stílus. Minden sír felett tető és némelyiknél még napelem is díszeleg. Találtunk gyereksírt is, ahol ki volt téve a sír fölé a pici baba fotója és a kedvenc játékai is. Na, de inkább térjünk vissza partra. Az előttünk levő kókuszpálmán jégmadár illegette magát, megálltunk és csendben figyeltük.
Miután elrepült mi is továbbmentünk. Andi a vízben észrevett egy tekergőző vízi kígyót, aminek a marása halálos. Szerencsére annyira pici a szája, hogy túl sok helyen nem tudna megmarni. Elértünk a strand végére, de mivel apály volt, könnyűszerrel ki tudtuk kerülni az utunkat álló sziklafalat. Átértünk a másik partra. Ez se rossz. No komment.
Rajtunk kívül senki nem volt ezen a parton. Hány hollywoodi sztár költ dollármilliókat, hogy néptelen partokon pihenhessen zavartalanul. Itt ez megadatik mindenkinek. Viszont a napocska is kezdett már lemenni, ezért visszafordultunk és sikerült még párat fotózni. A német pár bungalója mellett mentünk el.
Ők most nincsenek itt, mivel elfogyott a pénzük Raymond elvitte őket a komphoz és együtt kimentek Sorongba. Kiélveztük a naplementét, elszopogattuk az aznapi gin tonicunkat majd megvacsiztunk.
Reggeli után kihasználtuk az apályt és átsétáltunk a Lumba Lumba Resortba. A part legalább másfél kilométer hosszú és teljesen néptelen. A végiben az egyik fatörzsre lepakoltuk a cuccainkat és bevetettük magunkat a tengerbe. A bokáig érő vízben foltos ráját láttunk, de sajnos egyből elúszott. Kiúsztunk a zátony végihez ahol kiemelkedő élővilággal találkoztunk:
teknősök, cápák, gömbhal és tintahal is feltűnt előttünk.
Amikor úgy éreztük, hogy kopoltyúnk kezd nőni visszaúsztunk a partra és hazasétáltunk. Most már kicsit nehezebb dolgunk volt, mert feljött a víz, de a fejem felett egyensúlyozva sikeresen hazavittem a fényképezőgépet.
Délután megjöttek a németek, találtak ATM-et és sikeresen feltöltötték magukat készpénzzel. Leültünk az árnyékba és hosszasan beszélgettünk.
Egy évre jöttek nászútra. Eddig Ausztráliában és Új-Zélandon voltak, körbejárták Indonéziát és innen Hawaiira mennek. Aztán Peru és Ecuador jön végül karácsonyra már haza is érnek.
A pápuáknál nem volt időnk és lehetőségünk mosni, de most bepótoltuk. A házikónkban nincsen fürdőszoba, de 100 méterre van a közös zuhanyzó, ott kimostuk az összes ruhánkat és kiteregettük a házunk mögé.
Vacsorakor taliztunk még a szomszéd angol lánnyal. Az elmúlt pár napot Balin töltötte a szüleivel, de itt van már három hónapja és még vagy kettőt tervez. Otthon szerzett valami ösztöndíjat és itt kutatja az élővilágot, meg tanítja a falusiakat angolra és persze naponta kettőt merül. Mondtuk neki, hogy kicsit csalódás nekünk az itteni zátony, erre ő nevetett, mert szerinte ez az egyik legjobb sznorkelező hely. Mi eddig szemben és a jobb oldalon búvárkodtunk, de a víz nagyon sekély és erős az áramlás. Ő pont az ellenkező irányba mutatott. Másnap ott kezdtünk. Kisétáltunk már majdnem a Lumba Lumba Resort előtti részhez és bementünk a vízbe. Pár karcsapás után értünk a zátony végihez és jött a csoda.
Délutánra megbeszéltük Raymonddal, hogy elvisz minket két helyre sznorkelezni. Felvettük a németeket a házuk előtt és már indultunk is.
Elsőként a távoli Saundarek faluhoz tartottunk. Végig szűz dzsungelek és néptelen partok mellett hajóztunk.
Fél óra múlva értünk oda, kikötöttünk a stégnél és Raymond megnyugtatott minket, hogy úszkálgassunk bármeddig, ő ráér. Körülöttünk csodaszép lágykorallok,
bohóchalak, pillangóhalak élték mindennapi életüket. Kiúsztunk a letöréshez és vitettük magunkat az áramlással. Itt barrakudák vadásztak és ezért a kisebb halak a felszínen tömörültek gömbbe rendeződve. Szinte habzott tőlük a víz.
Sznorizás közben, egy termetes sárgafarkú hal követett minket.
Kb. fél méterre engedett magához, de ha közelebb úsztunk hozzá, utána is mindig visszajött.Természetesen itt is volt cápa és teknős.
Sőt a parttól tíz méterre, a bokáig érő vízben is láttunk cápát.
Kimentünk a partra. A gyerekek a vízben játszottak, a felnőttek pedig a parton pucolták a halakat.
Téma volt bőven csak sajnos a gépünk lemerült, ezért a következő megállónál Cape Krinél már nem tudtam fotózni a csodálatos korallszőnyeget. De helyette itt van ez a videó.
A nap végén megkérdeztük Raymondtól, hogy ismer-e valamilyen sörlelőhelyet a közelben.
- No Problem – felelte.
Elhajókáztunk a Raja Ampat Dive Lodgeba, ami igen hangulatos Balinéz stílusú szálloda és természetesen volt sörük. A hely totál üres, előszedték a managert, aki örömmel kiszolgált minket. Kiültünk a teraszra és elkortyolgattuk a jéghideg nedűt.
Hazafelé kifogyott a benzin, de Raymond telefonos segítséget kért. Hát igen ez családi vállalkozás, ő és a tesója fogadja a turistákat, az apja a kapitány és az anyukája főz.
Megjött a felmentő sereg, hoztak üzemanyagot, megtankoltunk és robogtunk haza.
A naplementét most is sikeresen megcsíptük a parton.
Következő napunkon egész napos kirándulásra indultunk a németekkel. Első megállónk a Manta Point volt, de az óriások nem voltak otthon, ezért továbbálltunk Arborek szigetére.
Kikötöttünk a mólónál és beugrottunk a vízbe. Itt is szép korallokat láttunk, de a legnagyobb látványosságot a méteresnél is nagyobb óriás kagylók adták.
Visszafelé pedig halgömbbe úsztunk bele. Sokszor úsztam már halrajok között, de ilyet még soha nem láttam.
Bármerre néztem mindenfelé halak állták el a kilátást. Csudajó volt és remélem még sokáig így is marad. Kiúsztunk a partra és visszasétáltunk a hajóhoz. Addigra Raymond szerzett egy talicskányi kókuszt és nekiállt őket feltörni. Miután ezzel megvolt, mindkettőnk kezébe nyomot egyet-egyet. A nagy hőségben igen jól esett a friss, hideg kókuszlé. Megjöttek a németek, ők is kaptak és mint kiderült fél éve úton vannak, de most először ittak ilyen finomságot. Megfűztük Raymondot, hogy nézzünk vissza a mantákhoz. Megérte.
Olyannyira, hogy Marcus a német srác a sznorizás után merült is egyet.
Addig mi a csónakban ücsörögtünk. Én írtam a naplómat, Andiék beszélgettek. Majd miután eluntuk, kiszálltunk a tenger közepi homokpadon és fotózgattunk.
45 perc után megjöttek a búvárjaink és folytattuk utunkat tovább a Hidden bay felé. Útközben Raymond javaslatára megálltunk a közeli szigeten ebédelni.
Amíg ő kipakolta az ebédet, addig Marcus elment kétbetűsre és igen szomorúan jött vissza. A parton talált 4 darab teknőst, lábbal az ég felé. Rögvest megkérdezte Raymondot, hogy miért vannak ott. Ő először el se akarta hinni, aztán rákérdezett a halász fickótól. A családfenntartó furcsán nézett és közölte, hogy muszlim és nem eszik teknős húst. Viszont nem akarta elárulni, hogy mi a terve szegény tekikkel. Visszamentünk hárman pasik és tényleg ott feküdtek szerencsétlenek az árnyékban. Szerettük volna visszaengedni őket a tengerbe, de Raymond nem hagyta.
Ő is majdnem sírt, de nem tehettünk semmit. Nem akart magának kellemetlenséget. Mindenki ismeri, tudják hol van a panziója és nem szeretne, arra ébredni, hogy valaki felgyújtotta. Próbálta megfűzni a rohadékot, hogy engedje vissza őket, de az a szemét csak röhögött. Állítólag tonhal halászathoz használják csalinak szegény teknőcöket, csak hát előtte megvárják, amíg elpusztulnak, ami hetekig is eltarthat.
Raymond szerint többen szeretnének létrehozni teknős rezervátumot, de errefelé semmi sem megy könnyen. Mindenesetre a videót eljuttatjuk valakinek, hátha lesz foganatja.
Ezek után nem volt maradásunk, mindannyian a sírással küszködtünk, de semmit se tehetünk. Az egyiket vissza is fordítottam, de nem engedhettük vissza. Jött a rohadék és a saját igazát hajtogatta. Remélem hamarosan börtönben fog ülni.
Beértünk a Hidden Baybe, ami Gam szigetének, az egyik csodaszép, érintetlen, titkos lagúnája.
A felszínen őserdő, alattunk pedig kristálytiszta, átlátszó, korallokkal teli víz.
Körbehajóztuk a több száz méter hosszú öblöt és bámultunk ki a fejünkből. Következő megálló a Passage nevű merülőhely.
Marcus és Raymond merültek,
mi pedig beúsztunk a barlangba.
Gyönyörű kék víz és töménytelen halacska tette még élvezetesebbé a látványt. Miután kiúsztunk a parttal párhuzamosan csorogtunk lefelé.
Itt nem voltak óriási halak, de eddig még soha nem látott virágállatokat fényképezhettünk.
Tényleg olyan élményekkel gazdagodtunk, amiben búvárként is csak ritkán részesülhet az ember.
Hasonló a thaiföldi Phang Nha-öböl mészkősziklákhoz és a Halong-öbölhöz, csak itt mindent dzsungel borít és rajtunk kívül senki sem volt ott. Szép kényelmes tempóban hajóztunk az egyedülálló szigetek közt,
aztán hazafelé vettük az irányt. Utolsó napunkon még elvittek minket két zseniális sznorkelező helyre. Elsőként a Mike’s Pointhoz, ami Pulau Gam szigetének a közelében található magányos szikla.
Itt is a különleges virágállatok
és a mélyben úszkáló halak tették élvezetessé a sznorkelezésünket. Lucky is velünk tartott és igyekezett néhány jó fotót készíteni a honlapjukra.
Miután beugrottam már láttam, hogy nem véletlenül jöttünk ide.
Az eddiginél is látványosabb korallokat, rakás szirti cápát, 4 teknőst és még sasráját is láttunk.
Gyerekek lehet ilyen, egy hétfő délelőtt? Hát igen, határozottan.
Hazavittek minket, megettük az ízletes ebédet és mázlinkra ismét apály volt. A homokpadon átsétáltunk a szemközti szigetre és körbeúsztuk a stéget. Nagyon durva, mesevilág van itt is. Bőven hozta az elvárásainkat.
Elsőként langusztát láttunk aztán K.nagy cápa úszott el mellettünk, visszafelé pedig 8 teknőst számoltunk össze. Volt kisebb-nagyobb, gyorsabb-lassabb és az egyiknek hiányzott a bal keze.
Az élményt kicsit rontotta a rengeteg plankton, amik igen csak szétcsíptek, de kit érdekel, amikor ilyen dolgok vesznek körbe.
Késő délután még körbesétáltunk a parton és kiélveztük a napot.
Ja térerő itt sincs nagyon, kivéve ezt a magaslest. Nagyon jópofa volt ide felmászni és csekkolni, hogy jött-e üzenet valakitől.
Az utolsó naplementénk is megadta a módját, tökéletesen vörösen izzott az égbolt.
Elérkezett az utolsó reggelünk és kimentünk elbúcsúzni a zátonytól. Az égiek kegyesek voltak hozzánk 8 teknőst, 5 cápát, 2 bazi nagy gömbhalat
és Napóleonhalrajt is láttunk.
Épp csak visszaértünk a bunginkhoz, amikor jött Raymond szólni, hogy fél óránk van elkészülni, mert a komp nem kettőkor, hanem egykor indul. Megkajáltunk, összekaptuk magunkat és kisétáltunk a homokpadon veszteglő hajónkhoz.
Szomorúan néztünk vissza erre a paradicsomi helyre,
integettünk a családnak és megkezdtük az utazásunkat vissza a civilizációba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése