2015. január 30., péntek

Pulau Weh, Indonézia legnyugatibb szigete

2014. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ

Mai bloggerünk Jeti.

Folytatjuk Indonéziában átélt kalandjait.
Kuala Lumpurból fillérekért át repültünk Banda Acehbe (Szumátra), ahonnan csak 50 perc kompozás, Pulau Weh álomszép szigete. A reptéren miután megkaptuk a vízumot és felvettük a zsákokat felkerestem az illemhelyet és ezt a táblát találtam:


Az oké, hogy ne guggolj rá, de ki az a szerencsétlen, aki a WC-ben akarna mosogatni, ráadásul a reptéren. Na jó, inkább hagyjuk. 
Kimentünk a reptérről és taxival (90 000 Rp = 1800 Ft) jutottunk el a 35 km-re lévő kikötőhöz. Biztos van helyi busz is, de nem szerettük volna lekésni délután kettes kompot. Fél egy felé értünk oda, és mint kiderült csak négykor indul a komp is, meg a speedboat is. Na jól van, hát nem baj. Elütjük ezt a pár órát könnyedén. Beültünk a legközelebbi kávézóba és pillanatok alatt lespannoltunk a tulajjal. Rákérdeztem, hogy nincs-e kölcsön mocija pár órára. Neki nem, de az egyik haverjának volt. Kibéreltük a vasparipát 3 órára (30 000 Rp) és berobogtunk Banda Acehba. A város meglepően tiszta és rendezett, biztos a 2004-es tsunami utáni adományokból tudták, így kipofozni. Rengeteg az új ház és meglepően sok a növény és a parkosítás. A belvárosban óriási mecsetet találtunk. 


Leállítottam a motort, felvettük a sarongot és beléptünk a kertbe. Mindenki megbámulta a két vadidegent és jöttek hozzánk ismerkedni. 


Több kézfogás és fotó után tudtunk belépni mecsetbe, 


épp a belső dekorációt figyeltük, amikor jól öltözött úriember lépett hozzánk és megkért, hogy ha nem vagyunk muszlimok, akkor hagyjuk el az épületet. 


Kiültünk a kertbe és ott beszélgettünk, amikor a gyomrom megkordult. Átmotoroztunk a közeli kifőzdébe, ahol tipikus indonéz ételek tömkelege várt ránk. A módszer a következő, átnézel az üvegen, meglátod a finomságokat és ráböksz, hogy melyikből szeretnél enni. Aztán kiszolgálod vagy a néni téged és végül fizetsz. Szedtem is bundába csomagolt krumplipürét, tonhalat, zöldséget és tempét, amire ittam jeges teát és végül fizettem 20 000 rúpiát (400 Ft). Jóllakottan ültünk fel a motorra és visszafelé beugrottunk az útszéli netcaféba csekkolni a foglalásunkat. Minden okés. 
Ritkán foglalok szállást és mint kiderült, most is teljesen felesleges volt. 
A kikötőbe visszatérve leadtuk a motort és megvettük a jegyünket. Kevesebb, mint egy óra hajókázással jutottunk el Indonézia, legnyugatabbi szigetére, de akadtak olyanok is, akik nagyon hasznosan töltötték idejüket.


Kiszállás után motoros hiénák tömege fogadott minket. Lefixáltam az árat (80 000Rp/2fő) az egyik oldalkocsis moci gazdájával és 50 percen keresztül robogtunk az Iboih beachre


Útközben hangulatos falvak, áttetsző vizű tó és szűz őserdők mellett értük el, a dzsungellel körül ölelt strandot. 
Sofőrünk felhívta az Iboih Inn tulajdonosát, aki pár percen belül csónakot küldött értünk. Hiába ez a nemes gesztus, így sem tudtuk megkedvelni. Már érkezéskor közölte, hogy a diszkont ár, csak akkor érvényes, ha most kifizetünk minimum 6 éjszakát. Gyakorlatilag még meg sem jöttünk és a szobákat se láttuk. Mutatott többfélét, kiválasztottuk az egyik tengerre néző, drágább bungalót (350 000 Rp), mondván megérdemeljük a hajnali kelés és a hosszú utazás után. A szoba tényleg szép és tiszta, de a teraszról sajnos jobban látszanak a kígyózó kábelkötegek és az előttünk lévő bungaló teteje, mint a tenger. Visszamentem a nénihez és megbeszéltem vele, hogy reggel 10-ig választ adunk. Nem tudom miért, de azt éreztem, hogy nem ez a mi helyünk.
Reggel elindultam körbejárni a partszakaszt, a szomszédban rátaláltam a Yulia’s Inn-re, ahol a bungik közvetlen a parton vannak, függőágyas terasszal és senki és semmi nem zavarja a kilátást. „Ha rákerestek a linkre, akkor pont a mi házunkat fogja mutatni kezdőképként.”


Ja és az ár 150 000 rúpia, azaz 3000 Ft. A különbség pusztán csak annyi, hogy itt nincs klíma, de nem is kell, mert estére kellőképp lehűl az idő. A két tulajdonos srác nagyon jó arc, állandóan mókáznak és az éttermük is teljesen rendben van. Gyorsan összepakoltunk és áthurcoltunk hozzájuk. 


Most már értem miért kérte volna előre az öreglány a lóvét. Két éjszakát töltöttünk itt, de találtunk ugyanennyiért, egy ennél is sokkal szebb szállást a Green Houseban


A hely nem csak a nevében és a bungalók színében zöld, hanem a recepcióról jövő füst is megerősített minket ebben. A tulaj, Eric és baráti köre, éjjel nappal szívott és valami más bolygón lebegett. Mindegy is, a kégli full extrás és a hetünk is csodálatosan telt a szigeten. 


Ahhoz képest, hogy monszun van csak az első napon esett az eső, de azt is végigmoziztuk a teraszról, ami nagyobb, mint eddig bárhol. 


Ráadásul a ház mellett be tudtunk menni a tengerbe, ahol őket láttuk leggyakrabban:


A korallok nem épp a legszebbek, de rengeteg a hal. Tűzhalak, 


bohóchalak, 


papagáj



és pillangóhalak 




tömegével úszkálgattunk. Az egyik nap megcéloztuk a szemközti kis szigetet és átúsztunk. 
A sodrás nagyon erős volt, de sikeresen megbirkóztunk vele, viszont rengeteg plankton csípést gyűjtöttünk be. Amint partot értünk, az egyik büfés srác meglátta rajtam a temérdek csípést, gyorsan kibontott egy zacskó instant kávét és mutogatta, hogy kenjem magamra. Mint kiderült nem a kávé, hanem a cukor van jótékony hatással az égető csípésekre. Habozás nélkül magamra kentem és kezdett múlni az égetőérzés. Utólag visszagondolva még így is megérte a kiruccanás, mivel itt sokkal színesebb volt az élővilág, és halak is nagyobbra nőttek,mint nálunk.

Miután szereztünk térképet a szigetről, úgy döntöttünk, hogy motorral fogjuk felfedezni. Erictől béreltünk egyet (80 000 Rp) és így szabadon csavaroghattunk bármerre. Elsőként az ország legnyugatibb csücskét kerestük fel. Eleinte falvak között, majd dzsungelen át vezetett utunk


a 0 kilométerkőhöz. Letettük a mocit és megörökítettük a pillanatot, hogy itt lehetünk ezen a csodálatos helyen.

Viszont a nap is szépen sütött és igen jól esett az árnyékban elszürcsölgetni a frissen szedett kókuszlevét. Innen a sziget fővárosába, Sabangba vezetett az utunk. Menet közben több kilátónál is megálltunk


és élveztük a sziget nyújtotta szépségeket. 


Sabangban bekajáltunk és átnéztünk a 3 kilométerre fekvő Sumur Tiganévre hallgató strandra. 


A tengerparton kókuszpálmák között sétálva találtunk rá a dél-afrikai tulajdonban lévő Freddies nevű panzióra. Szívesen sznorkeleztünk volna, de az erős hullámzás miatt, szinte semmit se láttunk volna, ezért inkább beültünk a bárba és dinnyelével kárpótoltuk magunkat. Visszafelé még útba ejtettük a sziget belsejében található tavat és kicsit mászkáltunk a partján, hogy kinyújtóztassuk megfáradt végtagjainkat. 




Otthon jöttünk csak rá, hogy nem is olyan kicsi ez a sziget, mint hittük, mert több mint 100 kilométert motoroztunk és még nem jártunk mindenhol. Másnap ismét sznorkeleztünk, de ezúttal megúsztuk plankton csípés nélkül. Viszont a sziget még általunk felfedezetlen része továbbra is hívogatott. Kibéreltük még egy napra a motort és ezúttal a keleti oldalt céloztuk meg. Előtte még beugrottunk a Lumba Lumbabúvár resortba, de sem a szállás sem a strand nem nyerte el tetszésünket. Ja igen, egész Aceh tartomány, beleértve Pulau Weh-t is szigorúan muszlim etikett szerint van kormányozva. Alkoholt szinte sehol nem lehet kapni. A szigeten is csak két helyen árulnak itt és a Freddiesben. Természetesen ennek megfelelően meg is kérik az árát (kis dobozos sör 30 000 Rp). Kissé sokalltam az árat és inkább visszaültünk a mocira.
A Lumba Lumba előtti elágazásnál jobbra fordultunk és közel 20 kilométeren keresztül, szinte senki emberfiával nem találkoztunk. A jó minőségű aszfaltút, végig dzsungelen keresztül vezetett, helyenként klassz kilátással a tengerre,



amíg be nem értünk az első faluba. Innen vezet fel az út a mini vulkánhoz. Itt most ne egy bazi nagy krátert képzelj el benne füstfelhővel, hanem az őserdő közepén levő sziklás részt, 




ahol vulkáni utóműködések vannak. 


Aki hoz magával tojást, itt meg tudja főzni, aki nem az kénytelen megelégedni a kénes kigőzölgések fotózásával. Mi nem vittünk magunkkal, így hát maradt az utóbbi lehetőség. 


Miután kielégítette kíváncsiságunkat a mini vulkán, azt találtuk ki, hogy visszamegyünk a Freddiesbe és újra próbálkozunk a sznorkelezéssel. Ezúttal sikerrel jártam. Voltak ugyan hullámok, de nem zavarták a látási távolságot és így megcsodáltam a szálloda előtti zátony színpompás víz alatti világát. Ezek után már nem sokalltam a 30 000 rúpiás sör árát. Kicsit még napoztunk, aztán kényelmes tempóban elindultunk hazafelé.


Szóval aki Szumátrára készül, annak mindenképpen ajánlanék pár nap kitérőt erre a csodálatos szigetre. És ha még nem győztelek volna meg, akkor nézd meg ezt a két videót.



hamarosan folytatjuk!


a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

2015. január 27., kedd

Sri Lankai történet - 2. nap

Dubaj – Colombo – Tambuttegama – Meegalewa

 Kedvemre való, amikor megcsap a magas páratartalmú forróság. Ez a trópus. Nekem való idő.
Az immigration szóval tart egy ideig, de csak azért mert nem tudják hova tenni a következő, köztünk (immigration officer és én) lezajló párbeszédet:
-          Mit fog csinálni Sri Lankán?
-          Turista leszek.
-          Hová tart?
-          Úgy tervezem, teszek egy kört a szigeten.
-          Hol van a szállása?
-          Fú, nemtom, valami kis falu Anuradhapurától nem messze.
-          Melyik hotel?
-          Nem hotel, couchsurfing.
-          Mi?
-          Couchsurfing. Tudja, egy család kanapéján fogok aludni.
-          Mi a cím?
-          Nem tudom pontosan, de meg tudom nézni valahol a város nevét, de a pontos címet nem tudom, mert kijönnek elém az állomásra.
-          Fel tudja őket hívni telefonon?
-          Megvan a számuk, de egyszerűbb, ha maga hívja, mert én még be se kapcsoltam a telefonomat.
Nem hívta, inkább megkérdezte, hogy Kandybe is fogok e menni és a pozitív megerősítésem után, beírta a gépbe, hogy a címem Kandy. Ezután a kezembe nyomott egy SIM csomagot ezzel kifejezve, hogy “Isten hozott” és mosolyogva utamra bocsátott.
Mivel késett a gépem, konstatáltam, hogy nem fogom elérni a vonatomat. Annyit tudtam, hogy Anuradhapura felé kell mennem és Tambuttegamában kell leszállnom, oda majd jönnek értem. Az első éjszaka szállását szerveztem csak le előre, egy kis faluban fogok couchsurfingelni egy családnál. Annyit tudok, hogy az apa neve Samanthe és van 2 lánya és a képek szerint cukik.
Kiérve a reptérről emberek rohamoznak meg: Mádám, taxi? Kiderítem, hogy a legszuperebb autópályán közlekedő taxi sem fogja elérni a vonatomat. Szóval teljes nyugalomban keresek buszt, ami majd bevisz a városba. A busz rendkívül mulatságos. Úgy néz ki, mint egy hatvanas évek beli hippibusz amit vélhetően szülinapra béreltek ki. Mindenféle díszekkel van felékesítve és a sofőr felett lógó tévéből a Susanga video team zenéje szól. Már most imádom az egészet. Ezek aztán tudnak bulizni! A szélvédőn belül pedig mindenféle Buddha, és istenek imádására alkalmas tárgyakat vélek felfedezni. Életem legolcsóbb reptéri transzferét fizetem ki, 130 rúpia (225 Ft). Az út kábé másfél óra, és ahogy közeledünk Colombo felé úgy dugul be a forgalom. A szokásos ázsiai feeling van jelen, a 2 sávos úton legalább 4 sávban közlekedő, dudáló autók, robogók, tuk tukok egyvelege. Szóval van élet.
IMG_0069
Egyébként megvan az amikor Ázsiában utazgatsz és tuti hogy olyankor kell vécére menned amikor semmi nincs a közelben, vagy olyan helyet találsz hogy na ide tuti nem? Nálam rendszeresen előfordul. A sri lankai első ilyen sztorihoz legyen elég annyi, hogy amint megérkeztem Colomboba tudtam, hogy vécét kell keresnem. Látom, hogy ki van írva: Local Hotel. Megkérdem a srácot az ajtóban, vagyis a bejáratnál, mert ajtaja nincs, hogy használhatom e a mellékhelyiséget. Mutatja hátul. Rohanok. Csak a legyek zümmögését lehet hallani, szóval sok jóra nem számítok, de hát mit csináljak vagy ide, vagy a gatyába. A wc és környéke annyira koszos, hogy beletörődöm, hogy a cuccaimat itt nem teszem a földre. Oldalt van egy deszka, ha esetleg ajtóra vágysz, használd. Ezután leguggolsz 13 kilóval a hátadon és másik öttel elöl egy akkora helyen ahova egyébként is alig férnél be.

A colombói vasútállomásra érve megismerkedem Mr Prasannával aki a tourinformban áll a túristák rendelkezésére. Többnyire utakat sóz rá a túristákra légkondis autóval, sofőrrel, szállással és egyéb extrákkal megszervezve. Tulajdonképpen ugyanaz, mint amit én tervezek, csak én helyi buszokon közlekedve. Egyeztetem vele az útiterveimet és tanácsokat ad a közlekedést illetően. Nagyon megsajnál, miszerint: jajj kislány, egyedül utazik, olyan fáradtan néz ki. Rám tukmálja a telefonszámát, hogy ha Sigiriyába érek okvetlenül hívjam fel, mert jó lesz nekem. Fogalmam sem volt még mit jelent ez, de oké. Eljön velem a csomagmegőrzőig, ahol ott hagyom a hátizsákom és kifizeti a díjat. Nem értem. Hisz nem is ismer. Miért tesz ilyet.
A vonatom 8.15-kor indul este. Hulla vagyok. közel 2 napja vagyok úton és jó lenne már ágyban aludni. A colombói vasútállomáson külön van a váróterem nők és férfiak részére. Ez annyiból áll, hogy van WC, tükör, és kis padok.
Amikor meglátom, hogy az indulásra váró vonatok degeszre vannak tömve emberekkel, megijedek. Konkrétan lógnak az emberek a vonat ajtaján. Amikor bejön egy vonat, megfigyelem, hogy megy ez. Még meg sem áll a vonat, az emberek megrohamozzák, és mint aki az életéért harcol, úgy rohan, hogy legyen ülőhelye.
IMG_0075







Sri Lankán 3 féle vonatjegyet tudsz venni. 1. 2. és 3. osztály. Az első osztályon van helyed, asszem még légkondit is mondtak (de nem utaztam ilyennel), a másod osztályon is tudsz venni helyjegyet, ebben az esetben nem kell rohannod a helyedért, de helyjegy nélküli jegy is van, a harmad osztályon meg általában állva tömörülnek az emberek és emellett mindenféle dolgot szállítanak.
Az alábbi lehetőségek közül választhatsz, ha szállítani szeretnél valamit, persze számít mekkora a súlya, és a vasút honlapján kikalkulálhatod mennyibe fog neked ez kerülni. Szállíthatsz:
-          csirkét szellőződobozban,
-          halat, a tulajdonosával együtt (nincs kérdésem),
-          bútort kisebb darabokban,
-          leveleket,
-          nagy helyigényű könnyebb tárgyakat,
-          50 kg-nál könnyebb gépet.
A Colombo Fort-Tambuttegama útvonalra a jegyem kb 200 Rs-be kerül (350 Ft) a másod osztályra és ez nem helyjegyes.
Amikor megjön a vonat, esélyem sincs a helyiekkel szemben, szóval lesz, ami lesz, majd leülök a földre. Azonban, lévén, hogy az egyetlen fehér ember vagyok az egész vonaton, és hölgy, azonnal 4 fiatalember terem előttem, összehúzzák magukat és hellyel kínálnak. Később vagyok csak igazán hálás ezért, hiszen azt a 180 kilométert négy és fél óra alatt tettük meg. Közben kérdezgettek, mosolyogtak (angolul nagyon keveset beszéltek, inkább kitaláltuk, mit akar a másik). Az állomásokon különböző árusok szálltak fel és le, akik teát, vizet és mindenféle ételeket hoztak. Éjjel 1-kor érkeztem meg Tambuttegama városába, ahol Samanthe és felesége már vártak rám. Annyira picik ezek az emberek! Végre egy ország ahol nem én vagyok a legkisebbek között!! Mosolyognak és nagyon kedvesek. Autóval mentünk haza, Meegalewa falujába, ami innen még jó húsz perc. Miattam keltek fel, hogy felvegyenek autóval, a faluban nincsen vonat, csak busz, de az éjjel már nem jár. Este 9-kor lefeküdtek és beállították az órát, hogy kijöjjenek értem.
Mielőtt elalszom, hálát adok a sorsnak, hogy itt lehetek, mert tudom, hogy jó helyen vagyok. Sri Lankából ugyan még nem sokat láttam, de holnap majd megszemlélem!

Az első sri lankai napomon ezt sikerült abszolválni (vonattal ugyan, picit más útvonalon, de a lényeg látszik):
Sri Lanka 2

folyt. köv.

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

2015. január 23., péntek

Sri Lankai történet

Sziasztok!
Kicsit elmaradtam a bloggal, de okkal.....

mai vendégbloggerünk
kinek írása ide kerül
egy lány, kinek ruhája sárga
aki épp a világot járja

Sri Lankai történet – 1. nap

Január 12, 2014
Budapest - Dubaj
Amikor felszállok a Wizzair W6 2497-es járatára kicsit elfog a frász, hogy 5 órát ezen a járaton ki kell bírnom valahogy. Pici vagyok, de ez még nekem is szűk. Dubajban a Wizzair gépei DWC reptérre érkeznek, de a nemzetközi járatok, köztük az enyém is, DXB reptérről indul. Szóval elindulok átverekedni magam a városon. Veszek egy NOL kártyát és megkeresem a buszomat. A NOL a helyi tömegközlekedési kártya, a tömegközlekedési eszközön befele és kifele menet is csippantani kell. A jó benne az, hogy max. 14 AED (845 Ft) értéket vesz le a kártyádról egy nap, ami kb. fele a budapesti BKV napijegynek. Amúgy a kártya díja 20 AED-be kerül, de ez abszolút leutazható.
A busz 35 perc alatt bevisz a metróig. Dubajban 2 metróvonal van, a zöld és a piros. A reptérre a piros megy. Innen még vagy 23 metrómegálló és ott vagyok. A metrón legalább egy órát utazom. Átszeljük a várost. Olykor New Yorkot megszégyenítő felhőkarcoló negyedeket látok az ablakból. Szépek. Világítósak. A metró teljesen automatizált, nem vezeti senki. Állítólag a világ leghosszabb teljesen automatizált metróhálózata van itt, ami 75 km hosszú. (Ebből a piros, amin utazom, csak 52 km). Van külön kocsi Gold class jeggyel rendelkező utasoknak, itt ez a first class: bőrszékek, design, és annak a privilégiuma, hogy a metró elején ülhetsz, hiszen nincs vezetője, jó a kilátás. (Egyébként tök fura, hogy ellenkező irányba ez a kocsi a metró hátuljára kerül, és a sima kocsi lesz így elöl, tehát nem kell Gold class jeggyel rendelkezni ahhoz, hogy a kocsi elejébe kapjunk helyet. Kipróbáltam). Van külön kocsi csak nőknek és gyerekeknek.
Csúcsidő van, vasárnap este 10. Ugyanis itt a vasárnap a hétfő, a hét első munkanapja és a péntek, szombat a szabadnap. Január közepe van és 20 fok. Jól esik ez a meleg az otthoni zord hideg után.
DXB reptér elég nagy. A 3-as terminálon szállok le, mert innen megy az összes Emirates járat, így az enyém is. Kiderítem, hogy azonnal be tudom csekkolni a hátizsákom, meg is teszem, hisz már éjfél van és a kapukon túl van az én világom. Bent van minden. Imaszoba, pihenő terület (itt fogok aludni) és a szokásos boltok, éttermek sokasága. Életemben nem láttam még ennyi plüss tevét.
 
IMG_0042


 Meg a gépesített Costa kávé: csináld magadnak gépből.





IMG_0043















Sok az ember, wifi akadozik, mire sikerül csatlakoznom, lemerül a telefonom. Szeretném feltölteni, de nem tudom. Elképzelni sem tudom, hogy a többi ember hogyan tuszkolta be a 2 lyukú töltőjét a 3 lyukú konnektorba. Keresek egy fekhelyet, hogy tudjak aludni legalább 2-3 órát.



1555269_10151780702562132_1835719166_n1995_10151780702667132_1933426979_n















Reggel 6-kor a muezzin hangja ébreszt, átjárja az egész repteret. Pár óra és Sri Lankán leszek. Megyek szépítkezni, aztán gépre szállás. Sri Lanka, jövök!!!

kedves olvasó ne zsörtölődj
folytatása hamarosan jön....



a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja.

2015. január 16., péntek

Civilizációs hányados

Mai vendégbloggerünk Eszter, aki szintén elég sok országban megfordult.  

A teljes írást a blog alján levő linkre kattintva olvashatjátok el.

 

By , 2011. január 27. csütörtök
PORTRE kenya Hogy mire számítson a naiv utazó, ha fekete Afrikába ér? Útleírás helyett néhány tapasztalat:
  • A kenyaiak égészen máshogyan gondolkodnak, mint az Európaiak. Nagy százalékban nem válaszolnak a feltett kérdésre, mindig másról kezdenek el beszélni. Általában vagy nem értik a kérdést vagy gőzük sincsen arról hogyan válaszoljanak, így sokszor a kifejtendő kérdésre is “igen” a válasz. Nem nyelvi akadály, egyszerűen más kulturális közegben, más oktatásban részesülünk.
  • Kicsit azaz érzésem, mintha Afrikai feljebb valók (korrupt politikai vezető réteg) nem megoldani próbálnák a problémákat, viszont hasznot húznak belőlük: mennyivel egyszerűbb várni a segélyeket és annak jó részét nem a nép, hanem a saját hasznunkra fordítani. Continue reading 'Civilizációs hányados'»
a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

2015. január 13., kedd

Közkívánatra! KALÓZOK!!!!!

A Legoland-os írás után sok megkeresést kaptam, hogy szeretnétek többet is látni
 a sok Lego építmény közül.

Mivel jónéhány tematikus rész van a parkban, megpróbálom így összeállítani
 a következő bejegyzéseket.

Vigyázat! 
A képek nézegetése függőséget okozhat, illetva a gyerekekben 
"akarom, akarom, akarom" reakciót válthat ki.

Azért jó nézelődést.

Jöjjenek a kalózok!



Az élményt élő kalózok is színesítették a gyerekek legnagyobb örömére. Az előadást a csepergő eső sem hátráltatta, hiszen a tengerészek hozzá vannak szokva a sok vízhez.

A Karib-tenger kalózainál a hatalmas fehércápa volt csak veszélyesebb.

Veszélyesen és méltóságteljesen úsztak el a hatalmas cápák a látogatók apró  lélekvesztői között.
A parti gyökereken véres húscafatokra váró madár figyelte, hogy eredményes lesz-e a cápa vadászata. 

A parton a dzsungel fái között hatalmas erődítmény vigyázta a folyón utazók biztonságát. A katonák éberen örködnek éjjel nappal, nehogy a kalózok váratlanul megtámadják őket.

A kalózoknak eszük ágában sem volt lövöldözésbe keveredni a katonákkal a dzsungel fullasztóan meleg, párás erdejében, inkább a hűs barlangban táncoltak, mulatoztak.

Volt aki úgy berúgott mint az albán szamár és inkább egy félreeső helyen próbálta  kipihenni fáradalmait a környék állatainak társaságában.

Aki még lábra tudott állni a napokig tartó mulatozás után, az a vízesés alatt próbált kijózanodni, nem törődve a környéken ólálkodó cápákkal és krokodilokkal.

A hatalmas fehércápák folyamatosan köröztek a csónakok körül, rettegésben tartva a  látogatókat.
Így a szerencsétlen hajótöröttet senki sem tudta kimenteni a lakatlan szigetről, ami így lakott lett.

A katonai őrjárat elől menekülő kalóz inkább a vízben úszkáló krokodilok közé ugrik, minthogy fogságba essen és az árbócrúdon végezze mint jelzőzászló.

A hatalmas krokodil nem tudja eldönteni, hogy a rumtól bűzlő kalózt, vagy a tollas kacsát kapja be.
Amíg így töpreng, addig a kacsa elúszik, a kalóz pedig megmenekül.

A legbátrabb kalóz a stégen napozik, nem törődve a körülötte ólálkodó krokodilokkal, akik az átható rumszagtól bebódulva célt tévesztve a kevésbé bűzlő rumosüveget vették célba.

Őrszem figyeli a dzsungelt, nehogy a katonák meglepjék őket és elvigyék a vacsorának szánt malacot. Az üzeneteket majompostával továbbítja a kalózkapitánynak.

Kalóz közmunkás a a sziklafalról lehullott kődarabokat szállítja el a csónakján, amit a kalózkapitány  irodájának burkolására fog felhasználni.

A tengerészgyalogság elitt egysége egy kétárbócos ágyúnaszáddal észrevétlenül belopózott (lefizették a portáskalózt) a kalózok főhadiszállására, hogy végérvényesen kifüstöljék őket a kalózszigetről. 

Feketeszakáll kalózkapitány az irodájában készíti a következő támadás tervét, amit az üreges falábába rejtett a közelgő katonák elől.

A kalózbarlang félhomályos bejáratánál portáskalóz kéri a jegyeket bérleteket.

Riadt kalóz próbálja megmenteni a vízbe esett rumoshordót, nem törődve a csónakban lévő kincsesláda tartalmával.

Mindenféle sárga lim-lom az egyik félreeső helyen

A barlang félhomályábn készül a finom vacsora.
Tyúkhúsleves lesz roston sült omlós malacpecsenyével zöldségkörettel.
A kondér nagyságából lehet következtetni, hogy a katonáknak is fog jutni.

A Nyugdíjas Kalózok Egyletében a régi kalandokat mesélik újra meg újra a  megfáradt kalózok.


Ha tetszett, oszd meg az ismerőseiddel.
Ha neked vagy ismerőseidnek vannak hasonló utazási élményei, küldd el, kiteszem.

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja