Világgá megyek

 

mai vendégbloggerünk

kinek írása ide kerül
egy lány, kinek ruhája sárga
aki épp a világot járja

augusztus 30, 2014

Mondogattad gyerekkorodban hogy ’Anya, világgá megyek”?
Én igen.
A gyerekkorban való világgá menni akarás még nem feltétlenül a világ felfedezésére való vágyat jelenti. Szerencsét akarunk próbálni, mint a szegény legény a mesében. Szívünk mélyén változtatni akarunk a helyzeten, amiben vagyunk. De nem tudjuk mit jelent ez pontosan.
Amikor az érzés felnőtt korunkig elkísér, el lehet dönteni, mit kezdünk vele. Eltemetjük, álmodozunk tovább, vagy tényleg világgá megyünk.
De mit jelent az, hogy világgá menni?
Mindenkinek mást. De alapvetően azt, hogy mindenki a saját útját járja. Mer nagyokat álmodni és követi azokat. Vannak vágyai. Van célja. És tesz érte.
Él.
Meri élni az életét. Vagyis mer önmaga lenni. Szabadon.
Hogy valaki elinduljon a saját maga felé vezető úton az fájdalommal jár. Szembenéz önmagával, félelmeivel, elengedi múltját és ragaszkodásait, megbocsát magának és másoknak. Nem aggodalmaskodik a jövőn, inkább a jelen perceit élvezi.
Él.
Kis darabokból kemény önismereti munkával hosszú évek során építi fel összetört saját magát, hogy aztán újra tükörbe nézve meglássa, hogy ki is ő valójában. Mi a célja, mik a vágyai, és mer nagyokat álmodni. Érzéseit, belső hangját nem nyomja el, elindul az úton.
A sajátján.
Nem érdekli mit szólnak mások, mert ez az ő élete. Az ő vágya. Az ő álma. Szívét kitárva, saját korlátait ledöntve elindul, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Csak így lehet világgá menni.
Október 29-én világgá megyek.

Az volt az álmom, hogy világutazó legyek. Elrejtett zugait fedezzem fel a világnak, csodás emberekkel találkozzam utam során, és magamba szippantva a különféle idegen kultúrákat gyarapodhassak.
Eladtam a lakásom, bútoraim, mindenféle tárgyaim. Felmondtam a munkahelyemen. Mindezt azért, hogy kövessem az álmaim és felfedezzem a világot elsősorban magamnak, és nektek is megmutathassam azt.
Az elengedés nagyon nehéz.
Fáj, amikor látod, hogy idegen emberek veszik birtokba egykori otthonod és saját tárgyaikkal lepik el azt a helyet, amelyet kemény munkával, kreativitással formáltál saját képedre.
Fáj, amikor rádöbbensz, hogy nem lesz saját otthonod az elkövetkezendő pár évben, mert folyton úton leszel.
Fáj, amikor látod, hogy a barátaid mennyi mindent megtesznek érted és az utolsó perceket is kihasználják, hogy veled lehessenek, mielőtt elindulsz, mert tudod hogy sokáig nem látod majd őket.
De fájdalom és elengedés nélkül nem lehetünk szabadok. Igazán élni és szeretni pedig csak szabadon lehet.



folyt. köv.....

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Sri Lankai történet - 3. nap

mai vendégbloggerünk
kinek írása ide kerül
egy lány, kinek ruhája sárga
aki épp a világot járja


Január 14, 2014

Meegalewa
Röstellem magam, amikor megtudom, hogy Samanthéék reggel 6 óta ébren vannak.
Jetlagem egyáltalán nincs, az időeltolódás csak 3 és fél óra. Megszemlélem a környezetem, egy nagy házban vagyok, ami tulajdonképpen üres.
Az emeleten van a szobám, kis takaros. Mindig elterveztem amikor Ázsiából hazajöttem, hogy az otthoni ágyam köré teszek majd baldachint mert annyira tetszik. Igaz, itt szúnyoghálónak hívják, de attól még szép.
Ha hanyatt fekszem az ágyamban, a tetőcserepeket látom. Nálunk ez a szoba a padlás lenne, de itt laknak benne. Egy- két gyíkocska be is jön néha, szaladgál a falon, majd kimegy. Ezen az emeleten van még Samanthéék szobája, ahol négyen alszanak és egy fürdőszoba. Van angol vécé, természetesen a papírt itt sem dobjuk bele és van egy cső, ami a zuhanyzáshoz szolgáltatja a vizet. Ami hideg. Mondjuk ebben a melegben még jól is esik.
Félve lemegyek a földszintre ahol az élet jeleit hallom. Úgy várnak már, mint a messiást. Délután fél 1 van. Megterített asztalon szalvétával letakarva vár rám az étel, ami a reggelim. Anousha, Samanthe felesége nagy gonddal készítette el nekem. A menü: rice and curry. Egy tál rizs és kis tálkákban mindenféle földi jó. Ezt úgy eszik, hogy a rizs köré kis adagokban szednek a tálkákból a tányérra, majd kézzel jól összedolgozzák és kézzel elfogyasztják.

Rice and curry

Az hogy csípős, az alap. Ha nem csípősen kéred, akkor is csípős. Ha csak kicsit csípősen kéred, akkor alig bírod megenni, és csípősen pedig egyszer sem mertem kérni. Persze ők csak nevetnek ezen, és sajnálkoznak: nagyon csípős? Ó szegénykém! De ennyi.

Ebéd után körbe vezetnek az udvaron, meg a ház körül. A ház földszintjén a konyha van, meg egy nagy nappali, de az üres. Bútor nincs benne.
Van még itt is egy fürdőszoba taposós vécével. Ezt ők használják. Az udvar tele van kókuszpálmákkal, amiről naponta egy kókusz biztosan leesik. Ebből ételt főznek, olajat sajtolnak, és egyéb dolgokat készítenek.

Konyha

Az udvar

Csodálatos ez a béke és nyugalom. Ezek az emberek nem sietnek soha sehova. Csak úgy vannak. Mindenki mezítláb jár mindenfele. Amikor kimerészkedünk Samanthe szülei házához, a helyiek nagyon megbámulnak engem. (Még mindig mindenki nagyon pici!) Van olyan is, aki hozzám mer szólni. Amikor megtudják, hogy egyedül utazom és ráadásul még férjem sincs, akkor egy pillanatra megáll a kommunikáció, de aztán megy tovább. Biztosan állíthatom, hogy jelenleg, én vagyok az egyetlen fehér ember a faluban. Samanthe apukája gyógyfüveket árul. Némelyeket ezek közül a közeli dzsungelben szerzi be. A délután folyamán kocsiba pattanunk és átmegyünk egy közeli faluba bébiszittert interjúztatni.
Samanthe testvére keres bébicsőszt kisbabájához ezért visszük a nagymamát is . A nagymamának mindenképp ott kell lennie, mert rajta áll vagy bukik a dolog. Ha neki pozitív megérzése van a bébiszitterrel kapcsolatban, akkor az majd biztosan be is fog válni. Mert ő tudja. Ha jól értettem, az árban nem tudtak megegyezni, így ez a találkozó csak nekem zárul pozitív eredménnyel, hiszen tanúja lehettem egy bébiszitter interjúnak, egy helyi édesség készítésének (Walithalapa), láttam, ahogy a rizst szárítják (itt a rizs neve paddy) és látogatást tehettem egy másik házban is.





Ezután sétát teszünk a környező földeken.. Chillit, tököt, paddyt termelnek errefelé. Hazafelé fehér zászlók sokaságát látom az út mentén, Samanthe elmondja, hogy itt meghalt egy öreg néni, akit kígyó mart meg. Sri Lankán a halál színe a fehér, a temetésen is fehéret viselnek, ezért vannak kitéve a zászlók, hogy az emberek tudják, hogy itt van a halottas ház, ha valaki tiszteletét szeretné tenni.
Meegalewa egy kis falu, kb. 2000 család él itt. Az emberek jövedelme főleg a növénytermesztésből teremtődik meg. Többen innen a Közel Keletre (pl. Doha) mennek dolgozni (házvezetőnő vagy építőmunkás), a nagyobb jövedelem reményében, vagy nagyobb városokban dolgoznak. Ezen a vidéken nem jellemző a nagy család, általában 2 gyerek van egy családban. Nagy a gyerekek taníttatásának jelentősége, általában mérnök vagy egészségügy a főbb érdeklődési területek. Az itt élők javarészt buddhisták.

Paddy amerre a szem ellát

Meegalewa

Meegalewa utcakép

Meegalewa

Este rengeteg papagáj lepi el a kókuszpálmákat az udvaron, annyira hangosak hogy nem lehet tőlük megmaradni. Megint kiadós vacsorát kapok, és hamar lefekszem. Egy napot még biztosan maradok.
A mai nap érdekessége az, hogy az itteni emberek nem ejtik a pé betűt. Az istennek sem bírtam rájönni hogy mi az a pis. Ilyen pis, olyan pis. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azt mondják, hogy fish (hal).


folyt. köv......

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Sri Lankai történet - 2. nap

Dubaj – Colombo – Tambuttegama – Meegalewa

 Kedvemre való, amikor megcsap a magas páratartalmú forróság. Ez a trópus. Nekem való idő.

Az immigration szóval tart egy ideig, de csak azért mert nem tudják hova tenni a következő, köztünk (immigration officer és én) lezajló párbeszédet:

-          Mit fog csinálni Sri Lankán?

-          Turista leszek.

-          Hová tart?

-          Úgy tervezem, teszek egy kört a szigeten.

-          Hol van a szállása?

-          Fú, nemtom, valami kis falu Anuradhapurától nem messze.

-          Melyik hotel?

-          Nem hotel, couchsurfing.

-          Mi?

-          Couchsurfing. Tudja, egy család kanapéján fogok aludni.

-          Mi a cím?

-          Nem tudom pontosan, de meg tudom nézni valahol a város nevét, de a pontos címet nem tudom, mert kijönnek elém az állomásra.

-          Fel tudja őket hívni telefonon?

-          Megvan a számuk, de egyszerűbb, ha maga hívja, mert én még be se kapcsoltam a telefonomat.

Nem hívta, inkább megkérdezte, hogy Kandybe is fogok e menni és a pozitív megerősítésem után, beírta a gépbe, hogy a címem Kandy. Ezután a kezembe nyomott egy SIM csomagot ezzel kifejezve, hogy “Isten hozott” és mosolyogva utamra bocsátott.

Mivel késett a gépem, konstatáltam, hogy nem fogom elérni a vonatomat. Annyit tudtam, hogy Anuradhapura felé kell mennem és Tambuttegamában kell leszállnom, oda majd jönnek értem. Az első éjszaka szállását szerveztem csak le előre, egy kis faluban fogok couchsurfingelni egy családnál. Annyit tudok, hogy az apa neve Samanthe és van 2 lánya és a képek szerint cukik.

Kiérve a reptérről emberek rohamoznak meg: Mádám, taxi? Kiderítem, hogy a legszuperebb autópályán közlekedő taxi sem fogja elérni a vonatomat. Szóval teljes nyugalomban keresek buszt, ami majd bevisz a városba. A busz rendkívül mulatságos. Úgy néz ki, mint egy hatvanas évek beli hippibusz amit vélhetően szülinapra béreltek ki. Mindenféle díszekkel van felékesítve és a sofőr felett lógó tévéből a Susanga video team zenéje szól. Már most imádom az egészet. Ezek aztán tudnak bulizni! A szélvédőn belül pedig mindenféle Buddha, és istenek imádására alkalmas tárgyakat vélek felfedezni. Életem legolcsóbb reptéri transzferét fizetem ki, 130 rúpia (225 Ft). Az út kábé másfél óra, és ahogy közeledünk Colombo felé úgy dugul be a forgalom. A szokásos ázsiai feeling van jelen, a 2 sávos úton legalább 4 sávban közlekedő, dudáló autók, robogók, tuk tukok egyvelege. Szóval van élet.

Egyébként megvan az amikor Ázsiában utazgatsz és tuti hogy olyankor kell vécére menned amikor semmi nincs a közelben, vagy olyan helyet találsz hogy na ide tuti nem? Nálam rendszeresen előfordul. A sri lankai első ilyen sztorihoz legyen elég annyi, hogy amint megérkeztem Colomboba tudtam, hogy vécét kell keresnem. Látom, hogy ki van írva: Local Hotel. Megkérdem a srácot az ajtóban, vagyis a bejáratnál, mert ajtaja nincs, hogy használhatom e a mellékhelyiséget. Mutatja hátul. Rohanok. Csak a legyek zümmögését lehet hallani, szóval sok jóra nem számítok, de hát mit csináljak vagy ide, vagy a gatyába. A wc és környéke annyira koszos, hogy beletörődöm, hogy a cuccaimat itt nem teszem a földre. Oldalt van egy deszka, ha esetleg ajtóra vágysz, használd. Ezután leguggolsz 13 kilóval a hátadon és másik öttel elöl egy akkora helyen ahova egyébként is alig férnél be.

A colombói vasútállomásra érve megismerkedem Mr Prasannával aki a tourinformban áll a túristák rendelkezésére. Többnyire utakat sóz rá a túristákra légkondis autóval, sofőrrel, szállással és egyéb extrákkal megszervezve. Tulajdonképpen ugyanaz, mint amit én tervezek, csak én helyi buszokon közlekedve. Egyeztetem vele az útiterveimet és tanácsokat ad a közlekedést illetően. Nagyon megsajnál, miszerint: jajj kislány, egyedül utazik, olyan fáradtan néz ki. Rám tukmálja a telefonszámát, hogy ha Sigiriyába érek okvetlenül hívjam fel, mert jó lesz nekem. Fogalmam sem volt még mit jelent ez, de oké. Eljön velem a csomagmegőrzőig, ahol ott hagyom a hátizsákom és kifizeti a díjat. Nem értem. Hisz nem is ismer. Miért tesz ilyet.

A vonatom 8.15-kor indul este. Hulla vagyok. közel 2 napja vagyok úton és jó lenne már ágyban aludni. A colombói vasútállomáson külön van a váróterem nők és férfiak részére. Ez annyiból áll, hogy van WC, tükör, és kis padok.

Amikor meglátom, hogy az indulásra váró vonatok degeszre vannak tömve emberekkel, megijedek. Konkrétan lógnak az emberek a vonat ajtaján. Amikor bejön egy vonat, megfigyelem, hogy megy ez. Még meg sem áll a vonat, az emberek megrohamozzák, és mint aki az életéért harcol, úgy rohan, hogy legyen ülőhelye.

Sri Lankán 3 féle vonatjegyet tudsz venni. 1. 2. és 3. osztály. Az első osztályon van helyed, asszem még légkondit is mondtak (de nem utaztam ilyennel), a másod osztályon is tudsz venni helyjegyet, ebben az esetben nem kell rohannod a helyedért, de helyjegy nélküli jegy is van, a harmad osztályon meg általában állva tömörülnek az emberek és emellett mindenféle dolgot szállítanak.

Az alábbi lehetőségek közül választhatsz, ha szállítani szeretnél valamit, persze számít mekkora a súlya, és a vasút honlapján kikalkulálhatod mennyibe fog neked ez kerülni. Szállíthatsz:

-          csirkét szellőződobozban,

-          halat, a tulajdonosával együtt (nincs kérdésem),

-          bútort kisebb darabokban,

-          leveleket,

-          nagy helyigényű könnyebb tárgyakat,

-          50 kg-nál könnyebb gépet.

A Colombo Fort-Tambuttegama útvonalra a jegyem kb 200 Rs-be kerül (350 Ft) a másod osztályra és ez nem helyjegyes.

Amikor megjön a vonat, esélyem sincs a helyiekkel szemben, szóval lesz, ami lesz, majd leülök a földre. Azonban, lévén, hogy az egyetlen fehér ember vagyok az egész vonaton, és hölgy, azonnal 4 fiatalember terem előttem, összehúzzák magukat és hellyel kínálnak. Később vagyok csak igazán hálás ezért, hiszen azt a 180 kilométert négy és fél óra alatt tettük meg. Közben kérdezgettek, mosolyogtak (angolul nagyon keveset beszéltek, inkább kitaláltuk, mit akar a másik). Az állomásokon különböző árusok szálltak fel és le, akik teát, vizet és mindenféle ételeket hoztak. Éjjel 1-kor érkeztem meg Tambuttegama városába, ahol Samanthe és felesége már vártak rám. Annyira picik ezek az emberek! Végre egy ország ahol nem én vagyok a legkisebbek között!! Mosolyognak és nagyon kedvesek. Autóval mentünk haza, Meegalewa falujába, ami innen még jó húsz perc. Miattam keltek fel, hogy felvegyenek autóval, a faluban nincsen vonat, csak busz, de az éjjel már nem jár. Este 9-kor lefeküdtek és beállították az órát, hogy kijöjjenek értem.

Mielőtt elalszom, hálát adok a sorsnak, hogy itt lehetek, mert tudom, hogy jó helyen vagyok. Sri Lankából ugyan még nem sokat láttam, de holnap majd megszemlélem!

Az első sri lankai napomon ezt sikerült abszolválni (vonattal ugyan, picit más útvonalon, de a lényeg látszik):

folyt. köv.

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Sri Lankai történet

Sziasztok!
Kicsit elmaradtam a bloggal, de okkal.....

mai vendégbloggerünk
kinek írása ide kerül
egy lány, kinek ruhája sárga
aki épp a világot járja

Sri Lankai történet – 1. nap

Január 12, 2014

Budapest - Dubaj
Amikor felszállok a Wizzair W6 2497-es járatára kicsit elfog a frász, hogy 5 órát ezen a járaton ki kell bírnom valahogy. Pici vagyok, de ez még nekem is szűk. Dubajban a Wizzair gépei DWC reptérre érkeznek, de a nemzetközi járatok, köztük az enyém is, DXB reptérről indul. Szóval elindulok átverekedni magam a városon. Veszek egy NOL kártyát és megkeresem a buszomat. A NOL a helyi tömegközlekedési kártya, a tömegközlekedési eszközön befele és kifele menet is csippantani kell. A jó benne az, hogy max. 14 AED (845 Ft) értéket vesz le a kártyádról egy nap, ami kb. fele a budapesti BKV napijegynek. Amúgy a kártya díja 20 AED-be kerül, de ez abszolút leutazható.
A busz 35 perc alatt bevisz a metróig. Dubajban 2 metróvonal van, a zöld és a piros. A reptérre a piros megy. Innen még vagy 23 metrómegálló és ott vagyok. A metrón legalább egy órát utazom. Átszeljük a várost. Olykor New Yorkot megszégyenítő felhőkarcoló negyedeket látok az ablakból. Szépek. Világítósak. A metró teljesen automatizált, nem vezeti senki. Állítólag a világ leghosszabb teljesen automatizált metróhálózata van itt, ami 75 km hosszú. (Ebből a piros, amin utazom, csak 52 km). Van külön kocsi Gold class jeggyel rendelkező utasoknak, itt ez a first class: bőrszékek, design, és annak a privilégiuma, hogy a metró elején ülhetsz, hiszen nincs vezetője, jó a kilátás. (Egyébként tök fura, hogy ellenkező irányba ez a kocsi a metró hátuljára kerül, és a sima kocsi lesz így elöl, tehát nem kell Gold class jeggyel rendelkezni ahhoz, hogy a kocsi elejébe kapjunk helyet. Kipróbáltam). Van külön kocsi csak nőknek és gyerekeknek.
Csúcsidő van, vasárnap este 10. Ugyanis itt a vasárnap a hétfő, a hét első munkanapja és a péntek, szombat a szabadnap. Január közepe van és 20 fok. Jól esik ez a meleg az otthoni zord hideg után.
DXB reptér elég nagy. A 3-as terminálon szállok le, mert innen megy az összes Emirates járat, így az enyém is. Kiderítem, hogy azonnal be tudom csekkolni a hátizsákom, meg is teszem, hisz már éjfél van és a kapukon túl van az én világom. Bent van minden. Imaszoba, pihenő terület (itt fogok aludni) és a szokásos boltok, éttermek sokasága. Életemben nem láttam még ennyi plüss tevét.
 

 Meg a gépesített Costa kávé: csináld magadnak gépből.





















Sok az ember, wifi akadozik, mire sikerül csatlakoznom, lemerül a telefonom. Szeretném feltölteni, de nem tudom. Elképzelni sem tudom, hogy a többi ember hogyan tuszkolta be a 2 lyukú töltőjét a 3 lyukú konnektorba. Keresek egy fekhelyet, hogy tudjak aludni legalább 2-3 órát.



















Reggel 6-kor a muezzin hangja ébreszt, átjárja az egész repteret. Pár óra és Sri Lankán leszek. Megyek szépítkezni, aztán gépre szállás. Sri Lanka, jövök!!!

kedves olvasó ne zsörtölődj
folytatása hamarosan jön....

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja.