Forró fogadtatás

Mai vendégbloggerünk Eszter, aki szintén elég sok országban megfordult.  

A teljes írást a blog alján levő linkre kattintva olvashatjátok el.

By ModernNomád, 2011. május 7. szombat

A hosszú rideg téli hónapok után élvezetes lehet az európai nyár, mikor átléptem az etióp-szudáni határt valami hasonló érzés fogott el. Évszakot váltottam azzal a különbséggel, hogy ez a váltás nem a környezetben mutatkozik, hanem a helyiek szívében –a hozzám való viszonyukban. Sosem örültem még ennyire arab kultúrának és bar más utazóktól is hallottam, nem hittem hogy a Szudánt meglátogatni már csak az emberek miatt is érdemes…
A helyiek végeláthatatlanul kedvesek, segítőkészek. Mondhatnánk úgy is, hogy érdeklődőek, nem a pénzedre utaznak, hanem szeretettel vendégül látnak akár éjszakára is az otthonukba. Continue reading 'Forró fogadtatás'»

 

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

HOSSZÚLÉPÉS

Utazás a Kisalföld tűzhányójába

Hazánk egyik legfiatalabb vulkánja kialakulása után négymillió évig állt ellen a természet pusztító erőinek, majd az ember ötven év alatt eltüntette a nagy részét. Ami viszont megmaradt, az egy csodálatos nyitott könyv egy tűzhányó belsejéről, méghozzá a nyomtathatónál jóval nagyobb, háromszáz méteres méretben.

Valahol Magyarországon, heves robbanások kíséretében, újonnan születő tűzhányó emelkedik ki a tenger vizéből. Bár manapság ez lehetetlen, 5–6 millió éve (tehát földtörténeti szempontból szinte a múlt héten) ez többször is előfordult a Dunántúl területén. A heves kitörések után hátramaradt kemény vulkáni kőzetek környezetében aztán más és más folyamatok zajlottak le. A délre eső, egymáshoz közeli vulkánok tövében ma a Balaton vize csillog, és a Tapolcai-medence tanúhegyeiként ismertek. Az északabbra lévő Kis-Somlyó körül még nagyrészt kitartanak a környező, puhább kőzetek, így alig emelkedik ki a környezetéből, a Bakony felé eső Somló viszont a bazaltsapkás tanúhegyek talán legszebb, a kőbányászattól is megmenekült példája. A Celldömölk város határában álló Ság hegy is hasonló, lapos tanúheggyé alakult, később azonban újabb erők kezdték alakítani: az ember gépei. Alig ötven év alatt kőzeteinek nagy részét elszállították, az anyagából utak és vasutak épültek, a hegycsúcs helyén pedig csak a bánya mesterséges krátere maradt.
 


Az ország közepéből hosszú út vezet a Ság hegyhez, így érdemes korán, akár órákkal napkelte előtt indulni. A Bakony hegyei lassan fogynak el, a nappal első fényei már csak a Kisalföld nyugati szélének síkságát mutatják. Az egyre ismerősebb településnevek jelzik a csökkenő távolságot, de a Ság hegy valahogy egyik erdősáv mögött sem akar felbukkanni. Végül, már csak néhány kilométer távolságból, meglepően kicsinek mutatja magát az egykori vulkán. Lentről nézve nem is tűnik túl nehéznek a megmászása, így elérkezettnek tűnik az idő pihenni is a hosszú út után.
 

Kilátás az ébredező Celldömök városára 

A még dérrel borított mezőkről a bánya egykori siklójának útvonalán vezet az út a Sághegy fogadó előtti parkolóhoz, a hegy sziklás, meredek oldalának tövébe. Innen a Ság vulkánösvény vezet felfelé, és a legmagasabbra nyúló szőlőskertek után egyszer csak megérkezünk a kráterbe.

Reggel a kráterben 

A hegy csúcsa helyén ma egy olyan háromszáz méter átmérőjű mesterséges kráter sötétlik, amelynek formáját leírni szinte lehetetlen vállalkozás, de tény, hogy a magyar nyelv a szabálytalan szóval meg sem közelítheti az itteni sziklavilág bemutatását. A hegy tetejének széléről ide vezető út először egy mesterséges kanyonban halad, majd egy szűk kapun át érkezik meg az egykori kőbánya legmélyebb részére. A bányaudvar tökéletesen sík, fűvel borított alja éles ellentétben áll a fölé tornyosuló sziklafalak látványával: egy félbevágott vulkáni kávakürtő mered a mélység fölé. A két oldalán egymásra rakódott rétegek a tűzhányó működésének viharos és még viharosabb történetének nyomát őrzik.

A sziklák között a Ság vulkánösvény látványos táblái mutatják az utat, térben és időben egyaránt

 

Az információk rendezését pedig Kiss Balázs és a tápiógyörgyei Patkós Stúdió jóvoltávól Vulkán-fickó segíti

Bár a hegy megmaradt csúcsának magassága csak 12 méterrel kisebb az eredetinél, a csúcs kőzettömegének nagy része eltűnt. A hatalmas volumenű kőbányászat nem csupán a vasút közelségének köszönhető. A Ság hegy egyike azon kevés tűzhányóknak, amelyek kráterében a működés befejező szakaszában tüzes lávató alakult ki. Ez az egyre mélyebbé váló, majd több rétegben, évtizedek alatt megszilárdló bazalttömeg lett a modern ember fontos építőanyagává, ami az itteni lelőhelyet értékes, gazdaságilag is könnyen megtérülő bányává tette.

 

A bánya zegzugos sziklabirodalmát csak lassan foglalja vissza a természet

A hegy oldalának kiváló szőlőtermő képességét kétezer éve ismerik, ma a Nagy-Somlói történelmi borvidék része. A szomszédos tanúhegyekhez hasonlóan itt is a Kisalföld szüntelenül fújó szelei és a sok napfény kedvez a szőlőtőkék savtartalmának megőrzésének, ami az itteni borok erőteljes, gyümölcsös ízét adja.

Szőlők Mesteri fölött 

A borok jellege a hegy kis területén belül is jelentősen eltér: az északi oldal gyümülcsös, savas ízeivel szemben a déli oldal – a parányi borvidék mércéjével – viszonylag lágy, zamatos ízeket ad.
A Ság hegyi bort, a „Sagweinerként” ismert gyógyitalt, hajdan vesetisztító, emésztésjavító és étvágyfokozó hatásai miatt ajánlották szerte Európában.

A látogatóközpont és a keleti oldal szőlői Celdömölk irányából 

A hegy és általában a vulkáni működés jobb megismeréséért már a hetvenes években a celldömölki vasútállomásról induló jelzett turistaút vezetett a hegytetőre, a kőbánya egykori transzformátorházában pedig berendezték a ma is működő Sághegyi Múzeumot. Itt állították ki többek között Eötvös Loránd továbbfejlesztett torziós ingájának egy példányát, amellyel a Ság hegyen végezte méréseit, valamint a hegyi szőlőművelés és bányászat emlékeit. Az épület melletti parkban kicsiket és nagyokat egyaránt vár a kőpark és a játszókert, ahol jellegzetes hazai kőzeteket bemutató kiállítás, lemeztektonikai puzzle-óriás és forgatható, vulkános információs kockák várják a látogatókat. A növekvő igényekre reagálva, avagy azt katalizálva, a 2000-es évek végén indult kezdeményezés egy még alaposabb és látványosabb bemutatóhelyért, amely az európai uniós támogatásnak köszönhetően néhány évvel ezelőtt valósággá vált.

A felső szinteken hazai tájak és a Ság hegy panorámája vár 

A Földes és Társai Építésziroda által megálmodott látogatóközpont a látogatókat lentől fölfelé irányító elrendezésével a felszínre törő magma útját, míg rusztikus megjelenésével a hegy és környékének ipari építészetét idézi. Az épületbe lépve a földszinten egy látványos modellezőszobában gombnyomásra működésbe hozhatunk egy miniatűr gejzírt, vagy akár földrengést is indíthatunk. A lépcsőn fölfelé haladva a Vulkánszínházhoz vezet az út, ahol 20-25 perces, látványos filmekben láthatók a világ tűzhányói, köztük a kihunyt Ság is. A Tűzhányóteremben az Etna domborzati modellje mellett vulkanikus kőzetek és ásványok várják a látogatókat, a vulkánszimulációs teremben a folyó és fortyogó láva élethű hangját hallgatva akár sétálhatunk is a fonatos lávafolyás modelljén, a Verne-szoba pedig a Naprendszer más bolygóira repít.



A kiállítások külsőleg is látványosak, de az igazán magával ragadó meglepetés a legapróbb részletekre is kiterjedő tudományos alaposság, az anyagok összeállításában ugyanis hazánk vezető vulkanológus és geológus szakemberei működtek közre. A legfelső emeleti, hazai vulkánokat bemutató teremben például a Börzsöny és a Dunakanyar geológiájáról került a falra egy olyan egyszerű, látványos anyag, amelynek tartalma e sorok írójában közel tíz év különböző utánaolvasásai között tett egy csapásra rendet. Számos hasoló élmény után az épület legmagasabb pontjáról a Ság keleti oldalára nyíló kilátás mellett még a hegy borait is megismerhetjük.
 

Egyéni látogatók legközelebb december 27. és 30. között, illetve márciustól járhatják be a létesítményt

A helyszín bemutatása nem áll meg a látogatóközpont falain belül: a hegyre rendszeresen indulnak geológiai, botanikai és bányásztúrák. A hegyoldalban fekvő múzeum a nyári félévben, a hét öt napján várja a látogatókat. A látogatóközpont interaktív bemutatóépülete a téli időszakban, december 1-től márciusig, csak csoportok előzetes bejelentkezése alapján nyit ki; természetesen a tárlatvezetés, túravezetés, foglalkozások tartása ebben az időszakban is elérhető. Az egyéni látogatók számára legközelebb december 27. és 30. között tart nyitva, 10.00 és 16.00 óra között. A hegyi tanösvény, bár néhány meredek szakasza havas időben nehéz tereppé válhat, egész évben látogatható.




Írta és fotózta: Gulyás Attila 

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

c'est la vie

Mai bloggerünk Rita a kanapészörf bajnok!

 Olvassátok, mert nagyon érdekes! 

 

 c'est la vie

Negyedik vendégem Jerome Alexandre 36 éves francia web fejlesztő Párizsból. 7 napja kezdte meg az utazását és jelenlegi tervei szerint soha nem fog hazatérni. Az ok csupán csak annyi, hogy eleget élt Franciaországban. 2-3 évesre tervezi világ körüli útját, és ha befejezi, akkor Londonba fog visszaköltözni, ahol már korábban is lakott fél évet. A pénze nem lesz elég erre az időszakra, szándékai szerint Vietnámban 4 hónapot fog maradni novembertől, és dolgozni is fog a saját szakmájában. Az utazásáról ír egy térképcentrikus blogot, ami itt nyomon követhető 

Jerome végtelenül kedves és helyes fiú, nyitott és barátságos természete van. Az angolt international English akcentussal kitünően beszéli. Megszámlálhatatlan mennyiségű cider elfogyasztása után megosztottunk egymással néhány titkunkat is. Beszéltünk többek között a homoszexualitás társadalmi megitéléséről. Mondtam neki, hogy Pesten élne, nem igazán sétálhatna az utcán a barátjával kézenfogva, mert megverik őket, de minimum beszólnak és kellemetlen atrocitásokat kéne megélnie emiatt nap mint nap. Erre elmesélte, hogy egész életében csak egyszer ütötték meg, ez is Magyarországon történt. 16 évvel ezelőtt utazott a vonaton a barátaival, és igaz kissé provokatívan viselkedtek (csókolóztak), de a vége az lett, hogy egy ötven körüli magyar fickó behúzott neki egyet az arcába.

Este elmentünk Irie Maffia koncertre a Belvárosi Fesztiválra, ahol rengeteg ember bolyongott a sok ételes és italos faház mellett.  (Egy sima grillezett zöldséges szendvics 950 Ft-ba került.) A koncert után megmutattam neki a Szimpa Kert romkocsmát, ahol aznap szinte csak külföldiek voltak (mikor nem?). Mutogattuk egymásnak kik a jó pasik, de nem igazán volt közös az izlésünk férfiak terén. :-). Hajnalban elsétáltunk a Capella nevű meleg bárba. Valamikor 8-10 éve voltam ott utoljára, akkor egy pezsgő és remek szórakozó hely volt. Most nagyon kevesen voltak és nagyon rossz hangulata volt a helynek és az ott lévő társaságnak is. 

Második nap megnéztük a Mapplethorpe kiállítást a Ludwig Múzeumban. Robert Mapplethorpe New York-i homoszexuális fotográfus volt, 1989-ben halt meg 42 évesen AIDS fertőzésben. Legismertebb munkái virágcsendéletek és meztelen férfitest fotográfiák. A kiállítás megtekintését szívből ajánlom mindenkinek. 

A kiálltás után elsétáltunk a Quimby koncertre a Szabadság térre, de hamar elmenekültünk onnan, mert nem bírtuk a tömeget. Leültünk az Akvárium Klub melletti parkba egy padra egy pohár borral a kezünkben, amit a DiVinoban vásároltunk. Reggel továbbutazik Kolozsvárra. Bon voyage Jerome! A vele készített interjúmat itt olvashatjátok. 

Ha tetszett, oszd meg, hogy más is olvashassa!

Köszi!

Napos oldal, avagy a 13 hónap napsütés országa

Mai vendégbloggerünk Eszter, aki szintén elég sok országban megfordult.  

A teljes írást a blog alján levő linkre kattintva olvashatjátok el. 

 

By ModernNomád, 2011. április 10. vasárnap

Így hogy az előző levelemben annyi rosszat hallottatok Etiópiáról, most beszámolok a napos oldaláról.  Az ország szlogenje „13 hónap napsütés”. Hogy mért? Mert Juliánusz kalendáriuma szerint mérik az időt, így egy év valóban 12 harminc napos hónapból és egy kis maradékból áll – a 13. hónap csak 6 napos. Így itt még csak 2003-at mutatnak a naptárak. Jó kis időutazás!!
A szép számban fellelhető déli törzsek közül a számomra 3 legérdekesebbet emelem ki. A Hammerek és Bannak viszonylag normálisak, kedvesek. Mikor tettünk egy kisebb túrát egy közeli Hammer faluba, viszonylag kevés gyerek követett bennünket és csak rövidtávra. Viszont simán bemehettünk a kertecskékbe és fotózhattunk. Continue reading 'Napos oldal, avagy a 13 hónap napsütés országa'»

 

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Világgá megyek

 

mai vendégbloggerünk

kinek írása ide kerül
egy lány, kinek ruhája sárga
aki épp a világot járja

augusztus 30, 2014

Mondogattad gyerekkorodban hogy ’Anya, világgá megyek”?
Én igen.
A gyerekkorban való világgá menni akarás még nem feltétlenül a világ felfedezésére való vágyat jelenti. Szerencsét akarunk próbálni, mint a szegény legény a mesében. Szívünk mélyén változtatni akarunk a helyzeten, amiben vagyunk. De nem tudjuk mit jelent ez pontosan.
Amikor az érzés felnőtt korunkig elkísér, el lehet dönteni, mit kezdünk vele. Eltemetjük, álmodozunk tovább, vagy tényleg világgá megyünk.
De mit jelent az, hogy világgá menni?
Mindenkinek mást. De alapvetően azt, hogy mindenki a saját útját járja. Mer nagyokat álmodni és követi azokat. Vannak vágyai. Van célja. És tesz érte.
Él.
Meri élni az életét. Vagyis mer önmaga lenni. Szabadon.
Hogy valaki elinduljon a saját maga felé vezető úton az fájdalommal jár. Szembenéz önmagával, félelmeivel, elengedi múltját és ragaszkodásait, megbocsát magának és másoknak. Nem aggodalmaskodik a jövőn, inkább a jelen perceit élvezi.
Él.
Kis darabokból kemény önismereti munkával hosszú évek során építi fel összetört saját magát, hogy aztán újra tükörbe nézve meglássa, hogy ki is ő valójában. Mi a célja, mik a vágyai, és mer nagyokat álmodni. Érzéseit, belső hangját nem nyomja el, elindul az úton.
A sajátján.
Nem érdekli mit szólnak mások, mert ez az ő élete. Az ő vágya. Az ő álma. Szívét kitárva, saját korlátait ledöntve elindul, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Csak így lehet világgá menni.
Október 29-én világgá megyek.

Az volt az álmom, hogy világutazó legyek. Elrejtett zugait fedezzem fel a világnak, csodás emberekkel találkozzam utam során, és magamba szippantva a különféle idegen kultúrákat gyarapodhassak.
Eladtam a lakásom, bútoraim, mindenféle tárgyaim. Felmondtam a munkahelyemen. Mindezt azért, hogy kövessem az álmaim és felfedezzem a világot elsősorban magamnak, és nektek is megmutathassam azt.
Az elengedés nagyon nehéz.
Fáj, amikor látod, hogy idegen emberek veszik birtokba egykori otthonod és saját tárgyaikkal lepik el azt a helyet, amelyet kemény munkával, kreativitással formáltál saját képedre.
Fáj, amikor rádöbbensz, hogy nem lesz saját otthonod az elkövetkezendő pár évben, mert folyton úton leszel.
Fáj, amikor látod, hogy a barátaid mennyi mindent megtesznek érted és az utolsó perceket is kihasználják, hogy veled lehessenek, mielőtt elindulsz, mert tudod hogy sokáig nem látod majd őket.
De fájdalom és elengedés nélkül nem lehetünk szabadok. Igazán élni és szeretni pedig csak szabadon lehet.



folyt. köv.....

a blogot a www.berekinyaralas.hu támogatja

Közkívánatra. ATLANTIS

LEGOLAND
A második tematikus blokk a vízalatti világot mutatja be képekben.

 A hatalmas tengeri akváriumban jól elfértek egymás mellett a halak és a LEGO emberkék.

Búvár úszkál Atlantisz romjai között, körülötte a halak sokasága.

A felderítést mélytengeri búvárhajó is segíti.

Épségben megmaradt Posseidon szobor a tenger mélyén.

Itt-ott feltűnt egy kisméretű cápa is.

Ősi szobor a víz alatt.

Különféle egzotikus halak úszáltak békésen a romok között.

A felfedező búvárok munkáját a  vízalatti búvármotor is nagyban megkönnyítette.

A sötétben szivacsok, koraalok, és más vízi növények és állatok bújtak meg.

Az elsüllyedt kalózhajó kincseit a kapitány csontváza még most is védelmezi.

Csapatmunkában folyik a terület régészeti feltárása.

Az ősi szobor sértetlen maradt az évszázadok alatt a tenger fenekén, de az óvatlan búvárt hirtelen egy polip karja ölelte körül. 

Az eddig nyugodtan úszkáló halak hirtelen megriadva menekültek minden irányba.

Egy hatalmas cápa úszott el előttünk.

A rák egykedvűen figyelte a felette történteket.

A korallok és szivacsok között Némo és barátai úszkáltak nyugodtan.

  

Az óriási cápa nem fért bele a képbe, mivel a fejétől a farkáig 2 méter, farkától a fejéig 2 méter,  összesen 4 méter hosszú volt.

Ha tetszett, oszd meg az ismerőseiddel.

Ha neked vagy ismerőseidnek vannak hasonló utazási élményei, küldd el, kiteszem.

Esőtánc a Fekete-tengernél

Mai blogbejegyzésünk Zita és Árpi jóvoltából jut el hozzátok

augusztus 19th, 2011

Hosszú pihenő Görele-ben – Végre eláll az eső

Az eső délután nagy örömünkre elállt végre, ezért ünnepélyesen le is húztuk magunkról a vízálló ruházatot és eljártuk az esőtáncot. Egy Görele nevű városkában megálltunk pihenni. Igen, megint arról fogok írni, hogy micsoda vendégszeretetben volt részünk, mert egyszerűen csak ezzel teltek a napjaink, bárhol voltunk, bármit csináltunk, mindig, mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a helyiek nagyon kedvesek velünk. Ez pedig annyira azért nem zavart minket, hogy emiatt a semmi közepén álljunk  meg, mert mindig szükségünk volt legalább vízre, ha másra nem, ehhez pedig emberek között kellett megállnunk. De az emberektől általában nem csak vizet kaptunk, hanemm sok minden mást is. :) Görele-ben például internetet, áramot, két kávét sok süteménnyel, két teát naaagy péksüteményekkel… Mindezt úgy, hogy közben nekik ramadán volt, és nem ehettek, nem ihattak. Mi csak megálltunk egy ingatlaniroda és egy kisbolt előtt, mire elözönlettek a népek, leültettek az iroda előtti kisasztalhoz, és szépen lassan elénk tettek mindent. Egy valamire azonban nekem már régóta nagy szükségem volt, és az az internet. Annyira kellett már egy jó internetkapcsolat, hogy már szégyenlős sem voltam, kértem. Kértem és kaptam, a boltosoknak kíváló wifijük volt, gyors internetkapcsolattal, és első kérésre, a legtermészetesebb dolognak vélték, hogy megosztják velem a hozzáféréshez szükséges jelszót. Így sikerült feltölteni a videót, amit már Isztambul óta szerkesztgettünk, és amit szegény kis netbook egyik éjjel 3-4 órán át renderelt, mire elkészült. Ezek után idáig váratott magára, amíg egy olyan netkapcsolatot találtam, amivel fel lehetett tölteni – nagy öröm volt ez.

Közben megjelent egy fickó is, aki újságírónak vallotta magát, ez abból is látszott, hogy egy drágább tükörreflexes fényképezőgéppel lövöldözött ránk, és aztán mutatta is a weboldalt, ahová feltöltötte rólunk a cikket. Bár egy mukkot nem értettünk belőle, de a linkekből úgy tűnt, a cikk nem csak rólunk szól, hanem az ingatlanirodáról is, egyfajta reklámként. Mi ezt persze nem bántuk, szívesen leszünk egy cikk erejére bármilyen cégnek a segítségére, ha cserébe asztalt, székeket, áramot, és annyi finomságot kapunk tőlük, mint amit ekkor kaptunk. Bár kétlem, hogy a két dolog között volt bármi összefüggés. Mondjuk az ingatlanirodás csaj kb. gondolatolvasó volt, épp indultunk volna tovább, hogy mégse előttük – mert a ramadán miatt „éheztek” – együnk, amikor megjelent egy tálcával, ami tele volt péksüteménnyel és teával.

Szóval nehezen szabadultunk Görele-ből is, de nem bántuk az itt eltöltött órákat, jó dolgunk volt itt, és sok fontos dolgot el tudtunk intézni közben az interneten. Azzal az érzéssel gurultam innen tovább, hogy végre minden rendbe van, sikerült elrendezni mindent. Plusz még erre rájött az az érzés, hogy végre, végre valahára elállt az eső, szóval összességében nagyon jókedvűen és talán ezért is nagy lendülettel gurultunk tovább Görele-ből. Egy városban még megálltunk enni pár falatot, aztán a napot 74km végeztével fejeztük be.

Mehmeték kertjében

Már jó ideje nézegettünk sátorhely után, amikor megpillantottunk egy viszonylag rendezett kis kertet, egy nagy, de nem túl puccos házzal. Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, mindketten tudtuk, hogy ez jó hely lehet sátrazásra. Kis keresgélés után megtaláltuk a családfőt az út túloldalán, a tengerparton, aki valamilyen úton módon ahogy ránk nézett, tudta mit akarunk, mondta, hogy „csádor” (sátor), és bólogatott, majd mutatta a kezével, hogy ott állítjuk fel a sátrunkat a kertjében, ahol csak akarjuk. Ez épp hogy csak sikerült, már integettek, hogy menjünk és együnk velük. Éhesek voltunk, ők meg sokan voltak, úgyhogy nem nagyon ellenkeztünk. Sajnos nem volt nálam a fényképezőgép, pedig egy képet megért volna, ahogy idős, fiatal, férfi, nő, anyós, após, nagypapa, nagymama, gyerek körbeült egy nagy kerek asztalt, telis-tele jobbnál jobb ételekkel. Ennél az asztalnál kaptunk mi helyet.

Este aztán a fogunkat se moshattuk a kertben, mindenhez behívtak minket a házba, és amíg Zitára vártam, hogy őutána enyém lehessen a mosdó egy percre, az öreg Mehmet Cemil behívott a nappaliba. Én először nem örültem ennek, mert vágni lehetett a füstöt, és fáradt is voltam már a további szocializálódáshoz, de aztán Mehmet megint, mintha gondolatolvasó lett volna, kimondta a varázsszavakat: „PC, Internet”. Erre persze már ugrottam, és esti mesének végignéztük együtt a 10 perces Budapest-Isztambul videót, amit szemmel láthatóan nagyon élvezett. :)

Bringatisztítás és szerelés Mehmettel

Következő nap Mehmeték behívtak magukhoz reggelizni, és még azt a négy tojást sem hagyták kifizetni, amiért Zita ment el Sebla-val, a velünk kb. egy idős lányukkal vásárolni. Mehmeték megengedték, hogy akár több napot is maradjunk a kertjükben, és mivel nem találtunk szállás Trabzonban, nem láttuk ezek után sok értelmét továbbmenni, ezért úgy döntöttünk, maradunk, és ezt a napot a biciklik letisztogatására szántuk. Eszméletlen mocskosak lettek a bringák a több napos esőben való használattól. Végigsikáltuk a láncot benzinnel, majd a hátsó fogaskereket, és az első lánctányért is. Az első lánctányért egészen szét kellett kapni, mert különben a lánctányér védőtől és a hajtókartól nem fértünk volna hozzá rendesen. Még jó, hogy induláskor még az első napokon mondták az útitársak, hogy nem néz ki túl jól az első lánctányért, mert így most tisztogatás után különleges figyelmet szenteltem neki, és bizony már erősen láthatóak voltak a kopás nyomai, eléggé meggyötörte már a lánc a fogaskereket, rendesen megnyomta az oldalukat, ezért úgy döntöttem, ha már kétféleképpen lehet feltenni ezt a lánctányért, akkor a következő 4000km-en megkoptatjuk azoknak a fogaskerekeknek a másik oldalát is. Addig meg akár a föld alól is kerítünk két tartalék lánctányért, arra az esetre, amikor ez a gyári már túlságosan elnyűtté válna.

Miközben tisztogattuk a bringákat, Mehmet csatlakozott hozzánk, nem szólt semmit, csak jött a benzinnel, hozott magával egy rongyot,

és egy öregember türelmével olyan szép fényesre sikálta a pedált és a hajtókart, hogy talán még újkorában sem volt olyan soha. Megható volt az öregember segítőkészsége. Látszott rajta, hogy örül, hogy segíthet, és amit csinált, az szívvel-lélekkel csinálta, és kiválóan, én nem csináltam volna olyan szépen, pedig a mi kerékpárjaink.

Fürdés a Fekete-tengerben

Estefelé Zitával lementünk a nagy pocsolya partjára, megmártóztunk a Fekete-tengerben. Jó volt a parton lenni, csak játszani és élvezni a tengert, szaladgálni a parton, és  

köveket dobálni a vízbe, kacsáztatni őket a hullámok felett. Vagy csak hagyni, ahogy a hullámok fel-le dobáljanak minket. Nem tudom, miért hívják Fekete-tengernek a Fekete-tengert, de el tudom képzelni, hogy azért, mert sok helyen – mint például itt is volt – egészen sötét színű a homok a tengerparton, szinte fekete.