2014. december 12., péntek

Skandináv körút 2007 IV. rész

Elhagyjuk Finnországot,  avagy Svédország lerohanása.

Finnországot déli irányban vagy hajóval a tengeren keresztül, vagy a szárazföldön Oroszország felé lehet elhagyni, ha a repülőt nem számoljuk.
Mi a hajót választottuk, mivel a következő uticél Billund volt Dániában.
Interneten foglaltuk a helyet finn barátaink segítségével.
Este 9 órakor indult a komp Turku egyik kikötőjéből.
A komp
Szerencsére Poriban tudtam venni egy új GPS-t ami tökéletesen működött, így az eldugott helyet könnyen megtaláltuk. A bejáratnál (Tallinnal ellentétben) ki tudtuk fizetni a viteldíjat. Miután beálltunk a hajó gyomrába másik száz autóval és kamionnal egyetemben, megkerestük a kabinunkat.
"Beszállás"
Mivel éjszakai utazás volt, kötelező (és logikus) volt a kabin bérlése. A hajó közepén lévő soron kaptunk egy 4 fős kabint 2 emeletes ággyal és egy zuhanyzóval. Az emeletes ágyak felső részén szokatlanul magyas korláttal. Kicsit szomorú voltam, hogy nem ablakos kabint kaptunk, de reggelre áldottam a Mindenhatót a középső sorért és a magas korlátért.
Miután kipakoltunk, a kapitány a hangoson keresztül köszöntötte az utasokat svédül, finnül és angolul, majd mindenkit meginvitált vacsorázni. Mivel egy kukkot sem értettem az egészből, megindultunk a tömeg után és
Kilátás a 8. emeletről
néhány emelettel feljebb rátaláltunk az étkezőre. Igazi svédasztalos vacsora. Nem csak az asztal, de a szakács is svéd volt. Rengeteg hal, kagyló, egyéb herkentyű, valamint rénszarvashús, mindenféle körettel. Ha valami fogyóban volt, nem várták meg, hogy kiürüljön a tál, újat hoztak helyette. Jó magyar szokás szerint végig ettük az étlapot. Később megszenvedtük.....
Mivel már éjfélhez közeledett az idő elmentünk lefeküdni.
Azt álmodtam, hogy egy hánykolódó csónakban ülök a tenger közepén. Felébredtem és rájöttem, hogy nem álmodok. A 9 emeletes óriáskomp mint egy megrakott csónak dől az egyik oldaláról a másikra. Még szerencse, hogy középen voltunk, így meg tudtunk úgy zuhanyozni, hogy a víz éppen nem folyt ki a magasított zuhanytálcából. Jó, hogy volt kapaszkodó és az ágynak is magas volt a korlátja! Akik az ablakos kabinban voltak, minden dőléskor 2-3 métert lifteztek, mint Pom-Pom az ágon. Föl-le, föl-le.
A part közelében csendesedett a vihar. Megreggeliztünk, majd irány Svédország. Stockholmban, Värtahamnen kikötőben értünk földet.
A svéd reggel
Innen repülőrajt.
Csak pihenni és tankolni álltunk meg. Bemész, fizetsz, kijössz, tankolsz.
Olyan volt mint Finnország, viszont nem esett az eső.
Ház jó kilátással

A házak többsége főleg vidéken sötétvörös fal fehér ablakokkal és díszítéssel.
A nagyvárosok nem sokban különböznek a mi városainktól.
Helyi művészeti alkotás

Délre leküzdöttük a távot és nekiláttunk Európa egyik legnagyobb tengeri hídján átkelni Dániába.
Az egyik pillér
Döbbenetes látvány az óriási hídszerkezet, Malmő és Koppenhága között. Kétoldalt a hatalmas hullámok végeláthatatlan sora. Mintha hangya lennél egy óriáskígyó hátán.....
Innen már csak 3 óra Billund és LEGOLAND.
Az úton megálltunk egy parkolóban pihenni és kajálni. Egyszer csak jött egy „gyűröttarcú” ember biciklin, kétoldalt 1-1 nagy vödörrel, a vázon fekete műanyag zsákok. Odament az egyik kukához, belenézett, továbbment. A másik kukában volt szemét. Kivette a zsákot, tisztát tett bele, a tele zsákot betette a biciklin lévő vödörbe, majd egykedvűen elindult a következő parkoló felé. Később (már itthon) tudtam meg, hogy a munkanélküliek akár börtönt is kaphatnak, ha nem vállalják el az ajánlott munkát...... Közmunka 1.0
Délután megérkeztünk Billundba a LEGO központjába.
 
LEGOLAND bejárata


Ha tetszett, oszd meg az ismerőseiddel.
Ha neked vagy ismerőseidnek vannak hasonló utazási élményei, küldd el, kiteszem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése